Man Ray

Látvány helyett vízió. Marton Éva kettős interjúja a debreceni kiállítás kapcsán.

Fotográfusként vált ismertté, de a fotográfia csak egy szelete művészetének. Örök kísérletező volt, készített filmet, festett és rajzolt. Párizs, a Montparnasse, a kényszerű megélhetés indította el fotós pályáját. A 20. század egyik legkülönlegesebb látásmódú fotográfusa, „Az tette őt egyedivé, hogy felhasználóként is képes volt nagyon újat, nagyon egyedit alkotni. Ray feltalálta Man Rayt”. A debreceni MODEM Kísérlettől a művészetig című  kiállításáról Petrányi Zsolt kurátorral és Kincses Károly fotótörténésszel beszélgettünk.

Részlet a Kísérlettől a művészetig: Man Ray fotográfiái című kiállításból, 2018–2019, MODEM, Debrecen

© a MODEM jóvoltából, fotó: Czeglédi Zsolt

A MODEM kiállítását megelőzően a bécsi Kunstforumban és Olaszországban is rendeztek átfogó Man Ray életmű-kiállítást. Divatja van Ray-nek?

Kincses Károly: Nem beszélnék divatról. Sokkal inkább adósságtörlesztésről. Mindazt az odafigyelést, amit Man Ray sem az életében, sem közvetlenül a halála után nem kapott meg, az most kezdi utolérni. Nyilvánvalóan mindenki tudta, hogy megkerülhetetlen személyisége a húszas-harmincas-negyvenes évek művészetének. Hogy miért nem születtek meg ezek a kiállítások, annak részben személyes okai lehettek, másfelől a hagyatéka feldolgozatlan volt, nem lehetett hozzáférni. Hogy kiből lesz „divat”, azt leginkább az dönti el, hogy a művész mögött áll-e intézmény, amelyik sok pénzt tesz bele egy kiállítás létrehozásába.

Részlet a Kísérlettől a művészetig: Man Ray fotográfiái című kiállításból, 2018–2019, MODEM, Debrecen

© a MODEM jóvoltából, fotó: Czeglédi Zsolt

Az adott időszaknak több olyan fotográfusa volt, akik már életükben megkapták a sikert. Mi az oka, hogy Man Ray hosszú ideig adósság maradt?

K. K.: André Kertész egyszer azt mesélte nekem, ha hetven évesen meghalna, akkor nem maradna utána semmi. Ahhoz, hogy Kertészből a jól ismert fotográfus lett, Szarkowski szeme, a MOMA tekintélye és a munkáiból még életében megrendezett kiállítás kellett. Attól kezdve sorba álltak a képeiért. Élete utolsó húsz évében, hetven és kilencven éves kora között lett belőle az ismert Kertész. Man Ray-jel ugyanez történhetett.

Petrányi Zsolt: Ugyanez figyelhető meg a képzőművészetben is. Például az IPARTERV művészei közül Maurer Dóra, Jovánovics György, Keserü Ilona csak most váltak nemzetközileg is ismert és keresett, gyűjtött alkotókká, pedig munkáik az elmúlt évtizedekben is sok helyen voltak láthatók itthon és határon túl is.

De annak politikai stichje is volt.

K.K.: Mindennek van politikai stichje is. Amúgy a képzőművészeknél is azt látom, ha valaki ötven-hatvan éves, az átok. Pont abban az időrésben van benne, amikor már nem fiatal, de még nem szenior művész. Hogy mi jelenti a kihívást egy ilyen kiállítás megrendezésekor? A kihívás abból is fakad, hogy mára megváltozott a közönség, a kronologikusan felépített életmű már nem köti le őket. Sokkal inkább arra kíváncsiak, hogy egy-egy alkotói korszak milyen inspirációk hatására jött létre. Az utóbbi években ez lett az elsődleges kiállítás-szervezési elv. Komoly szellemi kihívás, hogy a rendelkezésre álló anyagból hogyan lehet úgy bemutatni az alkotót, hogy az szóljon valamiről. Itthon nagyon sokáig nem lehetett a „sztárokat” jól kiállítani, mert nem volt rá pénz, nem volt rá akarat, nyitottság és kereslet. Bár mára a magyar múzeumi szcénában elindult egyfajta változás, de nem jutott el odáig, hogy legyen annyi pénz, kapcsolati tőke, hogy új és friss világsztárokat tudjon megcsinálni. Köztes megoldásként a megrendelhető és finanszírozható művészeket állítja ki.

Bár Man Ray-kiállítást már a kilencvenes években is rendeztek Magyarországon, nem szólt akkorát. Mi lehet ennek az oka?

K.K.: Úgy gondolom, az akkori közönség nem volt arra érett. Itthon nem lehet ugyanazokat a kiállításokat megcsinálni, mint például Bécsben vagy Berlinben.

Részlet a Kísérlettől a művészetig: Man Ray fotográfiái című kiállításból, 2018–2019, MODEM, Debrecen

© a MODEM jóvoltából, fotó: Czeglédi Zsolt

A most látható kiállítás, amely egy vándorkiállítás része, egy jóval nagyobb anyagból válogatta össze a MODEM-ben látható kiállítást. Elhagyhatatlanok voltak Man Ray ikonikus képei? Párhuzamot kellett vonni a magyar fotográfia történetével? Minek az alapján válogattad az anyagot?

P. Zs.: Számomra az volt a legfontosabb rendezési elv, hogy mit lehet Man Ray történetből a mai fiatalabb generációnak megmutatni. Izgalmas a „két lábon állása”, hogy a fotográfia mellett folyamatosan festett, filmet készített, ami meghatározóvá tette művészi pozícióját is. Man Ray gyakran hangoztatta, „hogy nem a látványt, a vízióit szereti fényképezni”. Úgy gondolom, hogy a fotográfia azon időszakában ez nagyon markáns kijelentés volt.

K. K.: Nagyon keveset idézik nálunk Szarkowskinak azt az észrevételét, miszerint kétféle fényképész létezik, a tükrös és az ablakos. Az ablakos, aki kinéz, és azt fotózza, amit lát, míg a tükrös azt mutatja meg, ami benne rezonál. Man Ray egyik típushoz sem sorolható. megérzésem szerint ő egy, a lejtőre állított, fékjét elveszített vasúti kocsi volt. Átvágott néha azokon a dolgokon is, amelybe más művészek akár egy életet öltek. Christian Schad egész fotográfiai életművét a kamera nélküli fényképezésre építette fel, amit magáról schadogramnak nevezett el. Örök vita tárgya lett, hogy Moholy, Man Ray vagy ő találta-e fel, miközben Talbot már az 1830-as években használta a technikát. Man Ray életének ez csupán egy rövid szakasza volt, majd megunta és továbblépett. Számomra őt és a hozzá hasonló típusú alkotókat művészet-pszichológiailag tartom fontos embereknek, lenyűgöző, hogyan képesek a saját sikereiken, eredményeiken is úgy továbblépni, belelépni egy újba, mintha az előző soha nem lett volna. Nem volt elméleti ember, nem gyártott teóriákat, zsigerből alkotott. Mindent művészetté tett. Minden gyökével a saját korához, saját művészetéhez kapcsolódott. A francia kávéházakban töltött rengeteg idő számára nem időtöltés, szórakozás, hanem műhely, alkotó tevékenység volt. Ott születtek meg azok a gondolatok, amelyeket azután otthon kidolgozott. S ugyanezt jelentette a kortársak számára is. Nagyon izgalmas lenne a kapcsolati hálókon túl azokat az emblematikus helyeket is kikutatni, amelyek kitermelték ezeket a művészeket.

Részlet a Kísérlettől a művészetig: Man Ray fotográfiái című kiállításból, 2018–2019, MODEM, Debrecen

© a MODEM jóvoltából, fotó: Czeglédi Zsolt

A kapcsolati hálók hogyan hatottak Man Ray művészetére?

P. Zs.: Ez a kiállítás egyik központi kérdése. A tárlat egyik szekciója az „Arcok” címet kapta, amely ezt a szellemi közeget próbálja feltérképezni. A művészbarátok mellett szerelmei közül Kiki de Montparnasse és Lee Miller óriási hatással voltak Ray-re. Az is érdekes kérdés, hogy a pszeudo szolarizáció kettőjük, Miller és Man Ray közös találmánya volt vagy ennek is megvoltak a korábbi előzményei?

K. K.: A szolarizációt egy német fotós találta ki, és készített vele unalmas képeket. Man Ray nem volt újító, hanem használta ezeket a dolgokat. Ha külön-külön tekintünk mindarra, ami a fotográfiáját jellemzi, egyik sem világrengető, az a csodálatos, ahogy ez Man Ray-ben összegződött. Ray egész élete a művészetről szólt, minden pillanatában, a „privát életben” is az életművét építette. Ezzel nem volt egyedül. Mint ahogy például Moholy-Nagy sem került volna közel a fotóhoz Lucia nélkül. Miller ugyanilyen fontos volt Ray életében.

Részlet a Kísérlettől a művészetig: Man Ray fotográfiái című kiállításból, 2018–2019, MODEM, Debrecen

© a MODEM jóvoltából, fotó: Czeglédi Zsolt

Kiemeltétek, hogy Ray felhasználója, összegzője volt az akkor ismert és alkalmazott fotós technikáknak. Mitől volt ő nagyon egyedi, melyek a félreismerhetetlen kézjegyei?

K. K.: Az tette őt egyedivé, hogy felhasználóként is képes volt nagyon újat, nagyon egyedit alkotni. Ray feltalálta Man Ray-t. Az a psziché, az a látásmód, amivel Ray élt a világban, beszippantotta ezeket az elemeket, beszívott mindent, s csak azt tartotta meg, amire szüksége volt.

Ez a gondolkodásmód meghatározhatta a válogatás elvét is. Hogyan állt össze a MODEM-ben látható kiállítás?

P. Zs.: A MODEM kiállítási anyagát egy bővebb képegyüttesből válogathattam, amelyben különböző tematikákba rendezték a sorozatok. Ez inspirált arra, hogy valamilyen másfajta összefüggésrendszert találjak. Olyat, ami segíti a nézőt, hogy áttekinthesse az életmű fő érdeklődési területeit. Man Ray számomra legfontosabb motiválója kapcsolati hálózata volt, s az, hogy egyszerre volt képzőművész és fotográfus. Azért tartom őt nagyon egyedinek, mert úgy gondolom, a fotográfiára nagyon erős hatással volt a képzőművészeti tevékenysége. Az a szabadság, amely őt folyamatosan továbblendítette, az avantgárd egyik legfontosabb alapelve volt.

Részlet a Kísérlettől a művészetig: Man Ray fotográfiái című kiállításból, 2018–2019, MODEM, Debrecen

© a MODEM jóvoltából, fotó: Czeglédi Zsolt

Ez az avantgárdizmus a fotóit is jellemezte?

P. Zs.: A 20. század eleji képzőművészeti avantgárd a maga határátlépéseivel a művészet totális szabadságát testesítette meg. A fotográfiában ez sokkal nehezebb kérdés volt, mert a fotográfiai friss technikai médium volt, amely a 20. század elején markáns kérdésekben fejlődött, de mégis az alapjait az objektív, a fényérzékeny film vagy üveglemez és a kamera teste jelentette továbbra is. Ebben a technikai kötöttségben azt a fajta szabadságot, amit a képzőművészet tudott megteremteni, nem lehetett olyan könnyen megvalósítani. Man Ray-nél nem csak a fotográfiai kísérleteiben, de a szürrealista fotó-csendéleteiben is a határok feszegetését látom. A válogatásnál ezt a karakterjegyet, mint egy nagyon fontos kortárs üzenetet kívántam megmutatni. A nagy kérdés az volt számomra, hogy ez az életmű tud-e példát adni a mai fiatal művészeknek. Beszéltem erről a pályájuk kezdetén álló alkotókkal, akik azt mondták, azért nem, mert az a fajta szabadság, amit Ray gyakorolt, számukra elveszett, mert rájuk az internet által megszerezhető információ mennyisége nyomásként nehezedik. Ennek ellenére úgy gondolom, a kísérletezés ma is releváns lehet: Man Ray halhatatlansága abban rejlik, ahogyan a próbálkozásait hiteles, rá jellemző művészetté tudta formálni.

A kortárs fotográfusok közül többen végül Amerikában telepedtek le. Man Ray, aki Amerikában született, fiatal művészként Párizsba ment, s ott ragadt. Miért volt számára vonzóbb Franciaország?

P. Zs.: A 20. század első felében vitathatatlanul Párizs volt a művészeti élet központja. Man Ray munkásságára folyamatosan hatott a művészet fejlődése, a társasági kapcsolatok szellemi feltöltődést adtak számára. Így, annak ellenére, hogy a második világháború alatt el kellett hagynia Franciaországot, hogy visszatérjen hazájába, Amerikába, amint vége lett a pusztítás időszakának, visszatért párizsi a műtermébe.

Részlet a Kísérlettől a művészetig: Man Ray fotográfiái című kiállításból, 2018–2019, MODEM, Debrecen

© a MODEM jóvoltából, fotó: Czeglédi Zsolt

 

— Marton Éva

2019. február 21., csütörtök 07:58
kapcsolódó cikkek
  • PLANT

    Biró Dávid / Plant / Négyszoba Galéria

  • Papa kitérő

    Puklus Péter / Hős anya _ Alcím / Glassyard Galéria

  • Hardcore techno

    Hősök, szerepek és építkezés. Puklus Péter nyomja a technót a Trafóban.

ajánló

Splash

Kárándi Mónika / Splash / Artkartell projectspace

támogatók