Minden egyes nap egy új információs világ

Sally Rooney Hová lettél szép világ című regénye nem csak barátságok és szerelmek története, korunk művészeti és kulturális kérdéseit sem kerüli meg.

A legrangosabb nemzetközi elismerésekben fürdőző Sally Rooney új könyvében nem csak az emberi kapcsolatokról tesz brilliáns megfigyeléseket, hanem a kultúra és a művészet velünk együtt változó természetéről is. A Hová lettél szép világ (Beautiful world, where are you) című regénye így egyszerre szól a 21. század felbolydult világában boldogulást kereső fiatalok életéről, és az őket fogva tartó esztétikai, sőt morálfilozófiai kérdésekről. Ez utóbbiak – a szentimentalizmus divatos regénytípusát, a levélregényt idézve –, a két barát közti e-mail váltások révén tárulnak az olvasó elé. Rooney, – aki az egyetemi vitakörökben már bizonyította képességeit a logikai érvelés területén –, most sem hagy kétséget afelől, hogy egy sok irányba tájékozódó, érett gondolkodóval van dolgunk. A cselekményt ritmikusan megakasztó, elmélkedő hangvételű részletek azonban legkevésbé sem a magabiztosságukkal kérkednek, mint inkább a problémához illő, nyitott végű gondolatfutamok. 

A 30 éves ír szerzőt sokan méltatják azért, ahogy a lehető legnagyobb természetességgel szövi bele a mindennapok telekommunikációs eseményeit (mint az üzenetküldő alkalmazások értesítései, Tinder updatek) a regény narratív folyamába, még egy okot adva a millenniumi generációnak, hogy saját magát lássa viszont a könyvek lapjain. Az információs társadalom azonban nem csak ilyen módon kúszik bele a történetekbe, hanem önálló tartalmi elemmé is válik, az elmélkedésnek pedig kiváló lehetőséget teremt Rooney a monologikus levélformátummal. Az egyik e-mail témája például az időérzékelés, amely ugyan nem szokatlan a kultúrával foglalkozó kortárs elméleti szövegektől – gondoljunk csak a pár éve divatos gyorsulástanokra vagy a "postcontemporary" fogalmára – egy szépirodalmi alkotás esetében mégis talán meglepőbb. Rooney regényének szereplői azonban általában kultúrmunkások – , vagy a ma újra divatos kifejezéssel a PMC-be (professional-managerial class) tartozó, "nem produktív" munkát végző fiatalok – így elnézzük nekik, hogy tanulmányokat osztanak meg egymással, vagy a 24 órás hírciklusok kultúrára való hatásáról elmélkednek. Számunkra viszont épp emiatt válik a könyv többé mint egy narratív regény: Alice és Eileen életét követve a kultúra területén való megélhetés útvesztőibe kerülünk, miközben levelezésüket olvasva spekulatív gondolatokkal gazdagodunk. Például:

“Én úgy hiszem, tanulmányok mutatták ki, hogy az emberek az elmúlt években sokkal több időt töltenek hírek olvasásával és a közéleti témákkal kapcsolatos információgyűjtéssel. Az én életemben például teljesen normálissá vált, hogy ilyen üzeneteket küldök: tillerson repül a külügyből looooool. Most jövök rá, hogy ez igazából nem normális. Na mindegy, ennek következtében mégis minden egyes nap új és a többitől különböző információs egységgé vált, amely megszakítja és leváltja az egy nappal korábbi információs világot. És azon tűnődöm (mondhatni irreleváns módon), mit jelent ez a kultúra és a művészetek szempontjából. Úgy értem, hozzá vagyunk szokva, hogy a kulturális alkotások a “jelenben” játszódnak. De ez a folyamatos jelen a mi életünkre már nem jellemző. A jelen ma már nem folyamatos. Mindennap, de még minden napnak minden órája is leváltja és idejét múlttá teszi a korábbi időt, és életünk eseményei csak a hírtartalmak folyamatosan frissített idővonalához viszonyítva kapnak értelmet. Így aztán, amikor egy filmben azt látjuk, hogy a szereplők egy vacsoraasztalnál ülve vagy autóban furikázva gyilkosságokat tervezgetnek vagy szomorkodnak a szerelmi ügyeik miatt, tudni akarjuk, pontosan mikor zajlik ez a jelenlegi valóságészlelésünket strukturáló történelmi kataklizmákhoz képest. Semleges környezet ma már nem létezik. Csak az idővonal számít. Nem látom még teljesen, hogy új művészi formák születnek-e majd ebből, vagy ez maga a művészet végét jelenti-e, legalábbis abban a formában, ahogy ma ismerjük." 

A képzőművészet szempontjából hasonlóan releváns gondolatokkal találkozhatunk a szépség és a jóság összefüggéseit taglaló fejezetben (ahol ez a kérdéskör a keresztény gondolatvilág szempontjából kerül elő), valamint a művészeti ágak között befogadói szempontból különbséget tevő bekezdésekben. Ez utóbbi például az irodalommal helyezi szembe a képzőművészetet, mert míg Az Avignoni kisasszonyoktól nem akarok semmit, azt igenis akarom, hogy Anna és Vronsky boldog legyen. 

[A borítókép a ©The Rodina illusztrációja]

— Német Szilvi

2021. október 27., szerda 12:57
kapcsolódó cikkek
  • Faux Friends

    Organikus bőrbe csomagolt vasak. Vizuális lexikon a posztinternet mélyvalóságából.

ajánló

God bless this mess

Szellemidéző szeánsz és maszturbáló nyuszika

támogatók