A MA ma

A Kassák Múzeum új kiállítása olyan, mint egy jó kamaramuzsika. Társas zenélés, amiben a kurátor, a dizájner, az intézmény és a látogató egyaránt részt vesz.

A kurátorok bevallott szándéka szerint
a kiállítás megtekintése egyúttal kutatás is

 

Részlet az Elképzelni egy mozgalmat. A MA Budapesten című kiállításból, 2016, Kassák Múzeum

© a Kassák Múzeum jóvoltából, fotó: Simon Zsuzsanna


A MA (1916–1919) című folyóiratot és körét bemutató tárlat – a múzeum koncepciójába illeszkedve – a közép-európai kitekintésre, a kassáki életmű korszövetének vizsgálatára és a kortárs nézőpont érvényesítésére vállalkozik. Továbbá folytatja a Tettet (1915–1916) középpontba állító Jelzés a világba című tavalyi kiállítás által megkezdett sort és szemléletet. Nem véletlenül, hiszen ugyanaz a csapat áll mögötte! A két teremből álló kiállítótérben a kurátorok ezúttal is kitűnő érzékkel (és a helyszíni adottságokat kimaxolva) rendeztek jól működő, informatív és látványos kiállítást.

Izgalmas szakmai kérdés, hogy hogyan lehet kiállítani egy lapozásra és olvasásra szánt folyóiratot! A nemzetközi tudományosságban még frissnek számító folyóirat-kutatásokkal (Periodical Studies) összhangban, a Kassák Múzeum új kiállítása ezt a laptípust a maga sokrétűségében fogja fel. Figyelembe veszi kommunikációs technikáit, tárgyszerűségét, információhordozó mivoltát, vizualitását, szellemi tartalmát, gazdasági hátterét és politikai kötődéseit.

Részlet az Elképzelni egy mozgalmat. A MA Budapesten című kiállításból, 2016, Kassák Múzeum

© a Kassák Múzeum jóvoltából, fotó: Simon Zsuzsanna

Részlet az Elképzelni egy mozgalmat. A MA Budapesten című kiállításból, 2016, Kassák Múzeum

© a Kassák Múzeum jóvoltából, fotó: Simon Zsuzsanna

A vonalakból és átlókból álló
grafikai jelrendszer
a folyóirat-típus fő sajátosságát
teszi láthatóvá: a kereszteződést.

A tálalás rezonál saját kortárs pozíciójára, miközben tárgyát a maga történetiségében vizsgálja. A rendezés az egymásmellé rendeléssel, a finom kihangsúlyozásokkal és a kiemelésekkel operál. A kurátorok bevallott szándéka szerint a kiállítás megtekintése egyúttal kutatás is. A látogató elé tárnak bizonyos jelenségeket, dokumentumokat, értelmezési kereteket és irányokat, de számára is adott a lehetőség, hogy összerakja saját verzióját. Az egyszerűség azonban ne tévesszen meg senkit, mert komoly alapkutatás és csapatmunka áll mögötte! A dizájn pedig a koncepció szerves része. Nem pusztán dekoráció, vagy hangulatelem, hanem aktívan közreműködik a feldolgozásban, a rendszerezésben és a bemutatásban. A vonalakból és átlókból álló grafikai jelrendszer a folyóirat-típus fő sajátosságát teszi láthatóvá: a kereszteződést.

Részlet az Elképzelni egy mozgalmat. A MA Budapesten című kiállításból, 2016, Kassák Múzeum

© a Kassák Múzeum jóvoltából, fotó: Simon Zsuzsanna

A borítókból összeállított látványos fal a címlap képszerűségét használja fel a rajta megjelenő grafikai elemek és reprodukciók révén. Ugyanakkor sok minden más is leolvasható róla, többek között a tartalomjegyzék, az alcím, a kiadó, a szerkesztőség címe, a fő munkatársak neve, illetve egyéb kulturális és politikai referenciák. A csoportozat egyúttal a kiállítás felütéseként is szolgál. Bemutatja azt a négy szempontot, amelyeken keresztül vizsgálták a lap működését: előképkeresés és kontextusteremtés, a MA önmeghatározása, a MA mint intézmény, illetve politika és avantgárd.

A feszes, arányos és sokszínű tárlat felosztása a háromtagú szonátaformához hasonló:

1. a témák bemutatása
2. kibontása
3. visszatérés

A rendezés éppen azt szemlélteti, hogy a folyóirat több mint lapozás-olvasás, a folyóirat esemény, tér, hálózat, azaz kulturális, gazdasági, politikai és személyes interakciók helyszíne és mozgatója. A MA körül kialakuló csoportot (szerzők, munkatársak, művészek és szimpatizánsok) a baloldali világnézet, az avantgárd művészetfelfogás és a közös fellépés tartotta össze. A lap és kiadványainak vizualitása szintén az egységesség érzetét sugározza. Ugyanakkor ez nem járt együtt a képzőművészeti hagyományokkal való gyökeres szakítással. Az egyes lapszámok borítóin felfedezhetünk műveket Rembrandttól, Vaszarytól, Van Goghtól, Boccionitól, vagy éppen kottarészletet Bartóktól.

Részlet az Elképzelni egy mozgalmat. A MA Budapesten című kiállításból, 2016, Kassák Múzeum

© a Kassák Múzeum jóvoltából, fotó: Simon Zsuzsanna

A MA tevékenysége nem csupán a lap tartalmi feltöltésére korlátozódott. Kiadóként, galériaként és szabadiskolaként egy alternatív intézményrendszer és fórum kialakítására törekedett. Képeslapokat, katalógusokat, könyveket adott ki, műsoros esteket rendezett, képeladásokon ügyködött, kiállításokat szervezett, bérletes pártolói rendszer kiépítésén fáradozott. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a MA brandteremtésébe éppúgy beletartozott Kassák imázsépítése és önreprezentációja, mint ahogy a többi avantgárd szervezőfigura esetében, a futurista Marinettitől a Der Stumos Herwarth Waldenig.

A kiállítás lezárásában pedig a lap Tanácsköztársaságban betöltött szerepe és a proletárdiktatúrával való ambivalens viszonya kerül előtérbe. Mindezt a sokrétűséget változatos anyag demonstrálja: korabeli levelek, kiadványok, műtárgyak, fényképek, plakátok és karikatúrák.

A kiállítás és az a szélesebb intézményi koncepció, amibe illeszkedik, méltó keretet ad a Kassák Múzeum 40. születésnapjának megünnepléséhez, mert feltérképezi és láthatóvá teszi a névadó alkotó, illetve kultúraszervező hazai és nemzetközi kapcsolódásait korával és a mi jelenünkkel – a MÁ-val és a mával.

Részlet az Elképzelni egy mozgalmat. A MA Budapesten című kiállításból, 2016, Kassák Múzeum

© a Kassák Múzeum jóvoltából, fotó: Simon Zsuzsanna

— Mészáros Zsolt

2016. december 13., kedd 19:30
kapcsolódó cikkek
  • Minden a mienk

    Albert Ádám a Tanácsköztársaság és a politikai dizájn kapcsolatát vette górcső alá. Vörös drapéria, letakart pénzszedő bódék, forradalmi modernizmus és Biró Mihály pénztárcája.

  • Kassák×3

    Három új kiállítás foglalkozik Kassák Lajos '20-as évekbeli úttörő avantgárd munkásságával. Kassákizmus megalkuvás nélkül.

  • A nagy egyes

    Évtizedek óta agyalnak a művészettörténészek, hogy ki az az első absztrakt festő. A vita most eldőlt.

ajánló

God bless this mess

Szellemidéző szeánsz és maszturbáló nyuszika

támogatók