A kristálygömb

Nagy év végi kortárs műkereskedelmi elemzés. A képzőművészeti piac, és ami mögötte van. Belenéztünk a kristálygömbbe.

A műtárgypiacot ez az
egyre csak hízó és gyarapodó
globális elit élteti


Leonardo da Vinci: Salvator Mundi, 1500 körül, olaj, fatábla, 45,4×65,6 cm, magántulajdon

© a Christie's Images Ltd. 2017 jóvoltából

Nem kérdés, hogy a 2017-es esztendő úgy fog szerepelni a műkereskedelmi kalendáriumokban, mint az az év, amikor valaki kifizetett 450 millió dollárt egy szimpla festményért. Sosem látott rekord összeg! Mondjuk szimplának nem nevezhetjük a képet, hiszen Leonardo „utolsó magánkézben levő alkotásáról” van szó – ahogy az aukciósház reklámszlogenje állította. És ez fontos dolog, mármint a marketing, ugyanis a Christie’s brutális kampánnyal vezette fel a rejtélyesen mosolygó, királyi üvegglóbusz tartó Salvator Mundit. Profi felvételek készültek a művet csodáló nézőkről a külön kiállítótérben:

Szükség is volt a médiacirkuszra, mert a tulajdonos kör már régóta túráztatta a képet, világszerte keresve meg múzeumokat és magángyűjtőket (mint Baán Lászlótól tudjuk, a Szépművészeti Múzeumot is megkínálták vele), csakhogy a festmény agyon van retusálva, a szerzőség meg meglehetősen kérdéses. Az biztos, hogy Leonardo környezetében kell keresni az alkotót, de hogy személyesen a mester kezétől eredne minden ecsetvonás, az nem túl valószínű. Ez viszont nem zavarta azt a szaúdi koronaherceget, aki megvásárolt a képet sosem látott rekordáron, hogy utána egy nagylelkű geopolitikai gesztussal odaajándékozza Abu-Dzabi frissen megnyitott, Louvre-fíliaként működő múzeumának.

A Zaha Hadid által tervezett Louvre Abu Dhabi az Arab Emirátusok legnagyobb múzeumi szenzációja. 2017. november 10-én nyitotta meg kapuit fantasztikus ünnepségsorozattal kísérve

© a Louvre Abu Dhabi jóvoltából, fotó: Vartan Kelechian

A KLASSZIKUS PIAC ÁTKA

Van az a 450 millió dollár, amit a világ leggazdagabbjai készek kifizetni egy olyan ritkaságért, mint amilyen egy eredeti Leonardo. A probléma csupán annyi, hogy nincs a képből több. Ez az áruhiány sújtja az egész klasszikus műtárgypiacot: hiányzik az utánpótlás. A régi mesterek krémje már rég múzeumba került, onnan nem mozdítható, miközben meredeken nő a bolygó népessége, és – kevésbé meredeken, de folyamatosan – növekszik a csúcsgazdagok száma. Reneszánsz képből viszont nincs több. Kínálati oldalról éppen ezért tolódott át a műkereskedelem hangsúlya a kortárs térfélre az elmúlt két évtizedben. Abból ugyanis mindig van utánpótlás.

Jean-Michel Basquiat: Cím nélkül, 1982, akril, festék spray, zsírkréta, 183×173 cm, magántulajdon

© a Sotheby's jóvoltából

Jean-Michel Basquiatból is van. A ’80-as évek tragikusan fiatalon elhunyt street art sztárja évről évre rekordokat dönt a tengeren túli árveréseken. Most minden idők legdrágább kortárs festményeként kelt el 110 millió dollárért expresszív vicsorgó feje a Sotheby’snél. A vevő egy fiatal japán tech-milliárdos, Yusaku Maezawa, aki vidáman pózolt új szerzeményével az Instagramon.

AZ EGY SZÁZALÉK

Yusaku Maezawa esete is mutatja, hogy az elitben van érdeklődés. Bár a számok azt jelzik, hogy a 2014-es csúcshoz képest az elmúlt két évben erősen szűkült a kortárs piac (legtisztábban az aukciós eladások mutatják a lejtmenetet), pánikra nincs ok. A 2017-es év – például az említett Basquiatnak és társainak köszönhetően – talán ismét jobb lesz. De bárhogy is ingadozik a piac, eshet a grafikon, vagy emelkedhet 20–30 %-ot is akár, a kereslet állandó. Művészetszociológiai okokból kifolyólag.

© forrás: The Art Market 2017. An Art Basel & UBS Report, design: Artkartell

A '80-as évek óta ugyanis zajlik egy világos társadalmi folyamat a világban: a gazdagok gazdagodnak. Az elitnek folyamatosan nő a vagyona, miközben a középosztály csúszik le, a szegény rétegek meg szélesednek. Ezt az eltolódást diktálta a klasszikus, friedmani neoliberális gazdaságfilozófia, de a mai populista adópolitika is, ami az elitet tömi pénzzel, legyen az egy trumpista amerikai mágnás vagy egy magyar oligarcha. Vagyis több évtizednyi társadalmi átalakulásnak köszönhetően a keresleti oldalon ott állnak az újabb és újabb fölös pénzzel rendelkező gazdagok. És ott is fognak állni addig, míg valami földcsuszamlásszerű politikai mozgalom újra el nem kezd küzdeni a vagyoni egyenlőtlenségek kiküszöbölése ellen.

A MŰVÉSZETKEDVELŐ ELIT

Épp idén jött ki az a friss elemzés, miszerint a világ népességének szegényebb fele most már kevesebb mint egy százalékot birtokol a Föld javaiból. A szerencsés felső 10% a javak 88%-a felett rendelkezik, vagyis szinte minden felett. Még durvább a helyzete a legeslegfelső egy százaléknyi milliárdos rétegnek (ők jelentik a 10% krémjét), hiszen övék a glóbusz összes tulajdonának több mint fele. A közgazdászok még tovább szörnyüldöznek, hiszen az elit egy ezrelékének gazdagsága még kirívóbb, de művészetszociológiai szempontból nekünk a felső egy százalék az, ami igazán érdekes.

Jövendőbeli vásárlók a Bergamin and Gomide galéria standján, Art Basel Miami, 2017

© az Art Basel Miami jóvoltából

A műtárgypiacot ez az egyre csak hízó és gyarapodó globális elit élteti. Elméletileg lehetne másképp is. Vasarely még arról álmodozott, hogy a világon mindenkihez eljuthassanak a műalkotások. Ennek megfelelően készítette tonnaszám a szitanyomatait, elérve háztartások millióit. Éppen ezért nem tud mit kezdeni vele a mai elitista műkereskedelem, ahogy a '60-as, '70-es évek képcsarnokos grafikáival sem – amiket ugyanaz a kulturális egalitárianizmus hívott életre. Ma a kortárs művészet fő vezérlőereje a műtárgypiac, mind a biennálék, mind a múzeumok – angolszász logika alapján – függenek a bőkezű műgyűjtő támogatóktól és a kereskedelmi trendektől. A piac pedig az elitnek szóló luxustárgyként kezeli a műtárgyakat, nagyobbnál nagyobb árcédulákat ragasztva rájuk.

ÉRTÉKPIRAMIS

Minden a csúcson dől el. Trendek és sztárok. Onnan „csurog” lefelé, a hierarchia szélesedő alja felé a művészeti divat, olcsóbb formátumban. Az A-kategóriás elitvásárok körül burjánzó szatellitvásárok árulják a filléres „másolatokat”, a „szegény ember Warholját és Basquiatját”. Amíg az elit egyre csak gazdagodik, és luxustárgyként fogyasztja nagy kanállal a kortárs művészetet (egyéb luxustárgyak között, legyen az óra vagy sportautó), addig a képzőművészeti világ az ő igényeik szerint rendeződik, rétegződik és alakul.

Az egyik ismert szatellitvásár-brand, a Scope, 2016-ban, New Yorkban

© a Scope Art Fair jóvoltából, forrás: https://scope-art.com/360/NY/2016/

Annyi szerencsénk van, hogy a magyar művészet most egy picit érdekes a trendteremtő központokban. Tavaly év végi elemzésünkben azt jósoltuk, hogy szép esztendő vár a hazai kortársakra: „A '60–70-es évek nagy generációja, az Iparterves nemzedék végre befutott Londonban, több tízmillió forintos árakat hozva.” A Bookmarks-projekt hozza az új sikereket. Idén a kortárs művészet legeslegtutibb központjában, New Yorkban mutatkoztak be a nagy generáció művei, a geometrikus absztraktoktól a koncept fotókig. Méghozzá egy igazán előkelő helyszínen, Elizabeth Dee galériájában. Utána pedig – kicsit későn kapcsolva – a bécsi vásár is felszállt a robogó magyar neoavantgárd vonatra, fókuszba állítva a '70-es éveket.

Részlet a Mások szemével: a '60–70-es évek magyar művészei című kiállításból (Nádler István, Maurer Dóra és Bak Imre festményeivel), 2017, Elizabeth Dee, New York

© az Elizabeth Dee, New York jóvoltából, fotó: Etienne Frossard

A projektben résztvevő galériák folyamatosan növekvő árszínvonalon most már elsősorban külföldön értékesítik a '60–70-es évek progresszív magyar művészetét. Eljött az aratás ideje. És ezután következne az új bravúr: rácsatlakoztatni (mint az Abstract Hungaryban) a fiatalabb nemzedékek szerelvényeit a neoavantgárd mozdonyára. Ezt reméljük a jövőtől.

— Rieder Gábor

2017. december 31., vasárnap 14:21
kapcsolódó cikkek
  • A kisrealizmus visszatért

    A kortárs művészetipar pulzusának kitapintása a londoni Frieze héten. Realisták és keramikusok. Rieder Gábor riportja.

  • Vásár vírus idején

    Az Art Market Budapest idén ősszel is megnyitja kapuit, akárhogyan is. Covid-protokoll, online platform, közös jelenlét és jövőkép. Az Artkartell kényes kérdéseire Ledényi Attila, a vásár igazgatója válaszol.

  • Price of nothing

    Portréfilm készült az 1960-as évek egyik úttörő absztrakt festőjéről, Hortobágyi Endréről. Ketrec, könny, kiütés.

ajánló

Kevés vagy sok, csendes vagy zajos

Emlékezni végül mindegyikre jólesik. Turi Lilla Amire emlékszem című képeskönyve által inspirált tárlat nyílt a KÉPEZŐ Galériában. 

támogatók