Warning: count(): Parameter must be an array or an object that implements Countable in /home/ppcerjrn/public_html/artkartell.hu/components/com_k2/models/item.php on line 898

Kaiser u. Titanic

Vad napok a császárvárosban. Vásártöredékek.

Vad napok a császárvárosban. Az indiánnyár még egy utolsó rohamot intéz az öntelten érkező ősz ellen, és szikrázó napsütéssel fűti üvegházzá a Marx Halle egykori vágóhídját. A szürkemarhák elcammogtak, most kortárs galériák kínálgatják magukat. Az art world frissen kinevezett császára – a Kaiser – méhecskeként száll virágról virágra. „Mit tegyünk, ha mindenki odavan érte?” – mutat pöpec installációjára. Kacsint, és belecsap Ursula asszonyság széles mancsába. A kereskedés csordogál, dühös lázról itt nem beszélhetünk, se az osztrákok nem őrülnek meg a kortárs képzőművészetért, se a kortárs képzőművészek nem őrülnek meg az osztrákokért. Kivéve a Kaisert, akinek előre köszön a bécsi fiatal gárda jobbik fele. Azért itt már lehet eladni! Bár a panaszkodás mindig jogos, mégiscsak ez az utolsó hely Kelet-Európában („Utolsó posta: Bécs” – írta a költő, és milyen igaza volt!), ahol még valódi nyugati művészeti élet működik, nagy galériákkal, nagy pénzzel, nagy sztárokkal.

###

De hol vannak a műtárgyak?” – kérdezi a fiatal üdvöske furcsállóan. Bécs-külső. Lehangoló, karakter nélküli, szürke negyed, lerobbant pizzériával és hívogató off space galériával. Gyanakodva nézünk be a széles deszka alá, de ott sincs semmi. Vágni lehet a cigifüstöt, a fiatal osztrák művészek olyan természetességgel isznak és dohányoznak a szobában, mintha egy közepesen rosszul sikerült házibuliban lennénk. Vájtszemű profik érkeznek a társaságból hosszú sorban, magabiztosan lépnek be a kapun, majd fordulnak ki kevesebb mint fél perc múlva a füstös szobákból, zavart ábrázattal. Ha lett volna itt műtárgy, ezek a srácok megtalálták volna, nincs kétség. Hol vannak a műtárgyak? Nyugalom: ez csak a kivétel. Mindenhol ott vannak. Már a fürge tekintetű titoista irodalmár is képekkel házal, hamiskásan súgva meg, hogy a nonprofit felszín alatt még eladásokat is le lehet bonyolítani, ha nemes a cél. Vörös kalapácsos kitűzőjén csillan a fény. Oh, a Vörös Bécs! A párhuzamos mellékvásáron a klubba be nem jutó dühös  fiatalok árulnak – bármit. Az épület tetejére óriási Marx léggömböt fújtak, tudatva a kormányzattal, hogy ők akkor is vörösök, ha éppen mindenki műtárgyat akar eladni, összefeküdve a kapitalizmus gonosz ördögével.

###

Körös-körül ékszerszerű cukorkoponyák, és a kaktuszpálinka nehéz párája. A fiatal házigazda komolykodó tekintettel vizsgálja vendégeit. Pulóverén a pezsgő drótkupakjából kilapított bross, fülében sejtelmesen csillogó csüngő. A félhomályban inkább tűnik törékeny perzsa hercegecskének, mint mexikói diáknak. Sorolja a ketaminok nevét, miközben terveket sző az igazi techno diszkóról. Így nézhetett ki a fiatal Basqiuat, mikor Andy Warhol rátette dollárszagú, nagy, nehéz tenyerét a vállára, hogy betessékelje az élet és a gazdagság nagy kapuján, miközben pontosan tudta, hogy a művészüzem valósága mennyire csalóka, hogy a harmatosan zsenge fiúcskát miként töri majd darabokra a gépezet. A cinikus vérivók ma is ott állnak a kapunál, hogy betessékeljék a fiatalokat, akik még csak nem is tudják, hogy fausti alkut kötnek a parti ördögével. S mindeközben a felvázolt, csillogó jövő felettébb törékeny: bár a művészet globális masinája fújtatva megy előre, a nagypolitika hajója egyre nagyobb országokat kormányoz barátságtalan vizekre. A nyolcvanas évek tatcherizmusával és Ronald Reagan-ségével már hiába példálózunk, a neoliberális agenda ad acta került, a szelek a harmincas évek irányába fújnak. Márpedig, ha így alakul, akkor az avantgárd és a modernizmus egyenesági leszármazottjaként megnőtt globális kortárs képzőművészetnek lőttek! Vissza lehet menni undergroundba, és nézni, ahogy mállik a piac, pattannak el a nemzetközi szálak és viszonyok, ahogy zárkóznak be nemzeti művészetek saját hagyománytornyukba, hogy a műkereskedők helyett az államnak dolgozzanak. „Ez csak otthonról látszik így” – villantja megnyerő mosolyát az új ifjútitán, az utolsó magyar instagramfestősztár. Az is meglehet, de ő már bent van a gépezetben, onnan csak mosolyogni lehet.

###

Vagy rohanunk megállíthatatlanul valami nagyon más felé – vagy nem. Sok minden adott ahhoz, hogy a két világháború közötti anti-avantgárd neoklasszika vagy a félmodern állami monumentalizmus legyen az új minta, az elmúlt fél évszázadban felépített kortárs univerzum helyett. De innen nézvést, a császárváros vad napjaiból, ez csak egy rossz álomnak tűnik, a hajó megy előre, a zenekar rendületlenül játszik, száll az ezüstflitter, a hölgyek gyönyörűek, az urak csinosak, a fiatalok tehetségesek, a társalgások szellemesek, a mosolyok őszinték. Az Aperol Spritz narancsszínű filterbe burkolja a díszes társaságot, hajózunk tovább, bele a hideg téli éjszakákba, remélve, hogy a fedélzetre kitámolyogva, friss levegőt szippantva, a mentőövön nem pillantjuk meg azt a bizonyos vészjósló feliratot: Titanic.

— Rieder Gábor

2018. október 01., hétfő 06:28
kapcsolódó cikkek
  • Bázeli szemle

    A gyűjtők ismét elzarándokoltak a minden évben megrendezett svájci Art Baselre. Körkép a gigavásárról.

  • Lejtmenet ↓

    Megjelent a legfontosabb jelentés a globális műkereskedelem állásáról. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat.

  • Felhők és gyümölcsök

    Zűrös időket él a globális műkereskedelem világa, miközben itthon beérett pár kívánatos gyümölcs. Éves piacelemzés.

ajánló

Éjsötétben utazó elme

Pertics Flóra szubjektív írása Szabó Klára Petra 
Hadd oldjam meg az őrületet, ami összezavar téged című kiállításáról

támogatók