Mindig izgat, hogy mi történik a festményekkel, ha nem a megszokott white cube térben vannak kiállítva. Ha nem steril a környezet, akkor jobban meg kell küzdeniük a néző figyelméért, és ilyenkor mindig kérdés, hogy vajon meg tudják-e ugrani ezt a feladatot? Be tudják-e akkor is vonzani a tekintetet, ha ezer másféle inger is hat a befogadóra? Illetve az is kérdés ilyenkor, hogy miként módosul vagy éppen tágul ki a művek értelmezési tartománya és, hogyan tudnak párbeszédbe lépni az adott térrel.
Dallos Ádám Cápabőrből vágok szárnyakat kiállítása egy elhagyatott, 130 éves budapesti lakásban látogatható, ami egykor egy tengerbiológus otthona volt. Ez a tér őrzi a múlt századelő dekadenciáját, az ornamentikával gazdagon díszített tapéták, valamint az ajtókeretek erős stilizáltsága, természeti eredetű motívumai erőteljes atmoszférát, túlfűtött hangulatot sugároznak. Ebben az erősen átesztétizált térben Dallos festményei is rendkívül intenzívvé válnak: zavarbaejtő jellegük és a kompozíciók bizarrsága még inkább felerősödik.
Ebben a buja enteriőrben a vásznak férfiszereplője még kendőzetlenebbül van jelen, harsány és expresszív módon tárja ki magát a nézőnek, a pózaiból áradó magabiztosság rendkívüli módon zavarbaejtő. Kitárulkozó, felajzott, magamutogató testtartásai ebben a térben még erősebben hatnak, szuggesztív tekintetük pedig még határozottabban vonzzák a néző figyelmét, képtelenek vagyunk elfordítani a fejünket, miközben folyamatosan kényelmetlenül érezzük magunkat. Szégyenérzetet ébreszt bennünk ez a figura, akit nem tudunk nem bámulni, miközben folyamatosan azt érezzük, hogy voyeurként valami olyat látunk, amit nem illő néznünk. Saját vágyaink, sőt: saját perverzióink tételeződnek a befogadásban, ami ebben a térben még intenzívebbé válik, a kompozíciók erotizáló jellege olyannyira jelenvalóvá lesz, hogy szinte beleremeg a befogadó lába.
A képek feszültségét az aktív és passzív pozíciók folytonos váltakozása adja. A befogadó az egyik pillanatban néző, a vásznon megjelenő figura pedig kitárulkozott, a tekintetnek kitett, ezért a tekintet tárgyaként megjelenő alak, ami klasszikus feminin jelleget kölcsönöz neki. Azonban a következő pillanatban, amikor találkozunk a tekintetével, akkor a pozíciók megfordulnak: a befogadó lesz a nézett, a férfialak pedig maszkulinitás erejénél fogva dominánssá, aktívvá, nézővé válik, a szemlélő tárgyiasul, alárendelt pozícióba kerül. Ez a billegés tételeződik folyton, attól függően, hogy a néző fókusza épp a figuralitásra vagy a kompozíciók absztrakt érzékiségére esik.
Ebben a térben a művek anyagisága is erősebben érzékelhető. A csillogó felületek, a textúrák, a pasztózusan felvitt színek, a materialitás mind hangsúlyosabbá válik ebben a gazdag szecessziós környezetben. Kosinsky Richárd 2015-ben mondta Dallos képeiről, hogy olyanok, mintha „valahol a trompe l’oeil és egy hentes pultja között találnánk magunkat”. A vastagon felvitt vörösek húscafatokat idéznek, eszünkbe juttatják a boncolást, a kínzást, a brutalitást. Egyébként Dallos kompozíciói ebben is kapcsolhatók a szecessziós lakásbelsőhöz, hiszen a stílusirányzatnak volt egy olyan ága is, ami elvetette a szépségelvet, az esztétizálást, és, aminek expresszionista esztétikája a lelki valóság, a vágyak, a félelmek és a szenvedések kivetítését tartotta művészinek. A halálesztétika a brutalitás és az agresszió sötét tónusaival erősödött, valamint megjelent a halál és az erotikum összekapcsolódásának motívuma is. A dekoratív szépség mögött kirajzolódott az esztétizált szenvedés,a mitizált perverzió és a beteljesedett abszurditás.
Dallos képein megjelenő mitikus állatokban is benne van ez a fajta kettősség. A madarak olykor fenyegetőek, máskor angyalszerűnek hatnak. De a fiú körül megjelennek a cápák, a bikakoponyák is, amelyek a férfitekintetből áradó csábító gesztust az állatiasság felé terelik. Összekapcsolódik egymással a szexualitás és a kannibalizmus, a vágy és a kínzás, ami rendkívül túlfűtötté teszi ezeket a vásznakat. A tér pedig még tovább erősíti ezeket a jellemzőket.
AZ ÖSSZES KÉP: Részlet DALLOS Ádám, Cápabőrből vágok szárnyakat című kiállításából, 2023, Budapest, szecessziós lakás
© a művész jóvoltából, fotók: Biro DávidDallos festményei épp annyira esztétikusak és hátborzongatóak, amennyire a tér is, amiben állnak. A Cápabőrből vágok szárnyakat cím is ezt a kettősséget jelzi: a boncolás brutalitását, amiből aztán mégiscsak valami angyali születik meg.
