Inda 10

A pesti galériaszíntér egyik megbízható alapjátékosa, az Inda Galéria tíz éves lett. Interjú Tallér Ágnessel.

néhány más
fontos galériához hasonlóan
mi is a nehezebb utat választottuk

Tíz éve hoztátok létre az Inda Galériát, abban az időben, amikor több kisebb kortárs galéria is nyílt. Hogyan pozicionáltátok ebben magatokat? Milyen tervekkel, célokkal indultatok akkor?

Romvári Márton képzőművésszel álmodtuk meg a galériát. Csoportos kiállításokat szerveztünk az első évben, három kurátorral, majd az ott szereplő művészek közül választottuk ki azokat, akikkel azután együtt dolgoztunk. Nagyon hamar, 2008-tól bekapcsolódtunk a nemzetközi képzőművészeti vásárokba: a Visitors Program keretében eljutottunk a New York-i Voltára és többek között a FIAC-ra. Azóta is jelen vagyunk fontos külföldi vásárokon. Egy magas színvonalon működő kereskedelmi galériának fontos, hogy nemzetközi színtéren is jelen legyen és megméresse magát.

Kicsiny Balázs Killing Time című installációja az Inda Galéria standján a New York-i Volta Show-n, 2013

© az Inda Galéria engedélyével, fotó: David Willems

A Király utca és környéke egy új kortárs színfolt lett az elmúlt évtizedben. Ez a versenyhelyzet korlátozza, hogy kiket, mit állítotok ki, vagy inkább inspirációt ad számotokra?

A sok színvonalas budapesti galéria nagyon sokat hozzátesz a magyar képzőművészeti élethez. Mi is az első pillanattól kezdve magasra kívántuk tenni a „lécet”. Társadalmi problémákra érzékeny művészekkel kezdtünk kiállítani, ők és a hozzájuk kapcsolódó programok hamar kijelölték azt az utat, amit ma is képviselünk. Konceptuális művek mellett a koncept-örökséghez változatos formákban és médiumokon viszonyuló poszt-konceptuális munkák, festmények, fotók és installációk szerepelnek kiállításainkon.

Jó tíz éve megsűrűsödtek a lakáshoz, a privát szférához köthető helyszínek: galériák, lakásszínházak és lakáséttermek. Ez az intim, független tér tovább erősíti az érzékenységre, a társadalmi-politikai témákra való folyamatos reflektálást?

Részlet a Térfeszítés című kiállításból, 2016, Inda Galéria

© az Inda Galéria engedélyével, fotó: Sulyok Miklós

A függetlenség képviselete alapvető igény számunkra. Egy lakásgaléria valóban intim közeget biztosít, azt látjuk, sokan igénylik ezt a fajta légkört. Nem az utcáról betérő vevőkörrel dolgozunk, így semmilyen hátrányát nem látjuk annak, hogy nincs utcára néző „kirakatunk”.

Ez egyfajta elitizmust is jelent? Szűkebb kör ízlését szolgáljátok ki?

Nem gondolom, hogy ettől elitisták lennénk. Őszintén nagyon örülünk minden látogatónak, rengeteget dolgozunk azon, hogy minél több emberhez eljusson egy-egy kiállításunk híre, nem csak a potenciális vevőkhöz és a szakmához. Jelen vagyunk a különböző képzőművészeti eseményeken, vásárokon, nem célunk a bezárkózás. Éppen ellenkezőleg. Szakmai beszélgetéseket, gyerekprogramokat szervezünk, non-profit eseményeken veszünk részt. Egy kereskedelmi galériának nemcsak etikai szempontból a küldetésének a része, hanem jól felfogott üzleti érdeke is, hogy minél szélesebb kör számára képviselje azt, amit értéknek tart. Az előző, kérdésre adott válaszom (vagyis hogy nem az utcáról számítunk vevőkre), tehát nem úgy általában a közönségre vonatkozott, hanem a konkrétan a vásárlókra.

Gyerekfoglalkozás az Inda Galériában, 2016

© fotó: GWB / Horváth Domonkos

Amikor több akar lenni
a galerista egy dílernél,
el kell gondolkodnia,
milyen értékeket képvisel.

A műtárgypiacot is sújtó válság kényszerített benneteket arra, hogy több fronton nyissatok?

A megváltozott körülmények minket is változásra ösztönöztek, sokat változtunk az elmúlt évek során, így kristályosodott ki, merrefelé tartunk, és hogy hogyan szeretnénk képviselni a művészeinket. A beszélgetés-sorozatokat szinte a kezdetektől elindítottuk. Igaz, egy időre ez szünetelt, de tavaly új lendületet vett, megnyitottunk egy projektszobát, ahol az ACAX-szal (Nemzetközi Kortárs Képzőművészeti Iroda) közösen szervezünk egy kiállítás-sorozatot a '90-es évek művészeti eseményeiről.

A közelmúltban több, a '90-es évekre reflektáló kiállítás nyílt. Miért került ez most fókuszba?

A galéria művészkörének a többsége a '90-es években kezdte pályáját vagy akkor vált ismertté: El-Hassan Róza, Kicsiny Balázs, Ravasz András, Eperjesi Ágnes, Koronczi Endre vagy Csáky Marianne. Már a 2014-es Art Marketre olyan válogatást vittünk, ami a '90-es években készült munkáikat mutatta be. Fontosnak tartjuk, hogy velük, művészetükkel foglalkozzunk, újra bemutassuk, hiszen olyan fontos alkotásokról beszélünk, amelyek ma is hitelesek, miközben új értelmet is nyernek most. Izgalmas felismerés volt számunkra, milyen hatalmas szabadság jellemezte a kort. Rengeteg anyaggal foglalkoztak, ezt mutatta az Art Market kiállított anyaga is: Csáky Marianne faragott vágódeszkái, Ravasz András ostyára nyomtatott pénzei, Böröcz András tea filterrel készített munkái, vagy Lovas Ilona munkái. Mertek eltérni a hagyományos anyaghasználattól és újakkal kísérletezni.

Az Inda Galéria standja a Budapest Art Marketen, 2014

© az Inda Galéria engedélyével

A felsorolt alkotók különböző nyelveken fogalmaznak, mégis sok közös van a munkásságukban. Ez hasonló gondolkodásukból, attitűdjükből ered?

Mindegyikükre igaz, hogy nagyon érzékenyen reagálnak a minket körülvevő világ aktuális jelenségeire. Vannak, akik primérebb módon a politikai és társadalmi jelenségekre, mások a gender, testpolitika, emlékezet témaköreire. Ahogy a '90-es években is hasonló elkötelezettséggel dolgoztak, a most született munkáik is azt tükrözik, hogy mindig aktív szereplői voltak a közéletnek, vagy legalábbis felelősségteljesen gondolkoznak politikai és társadalmi kérdésekről. Nagyon fontosnak tartom, hogy ezt a gondolati szabadságot fent tudjuk tartani, hiszen ez jelenti az értékét a galériának. Amikor több akar lenni a galerista egy dílernél, el kell gondolkodnia, milyen értékeket képvisel. Ezt tesszük mi is.

Eperjesi Ágnes és Várnagy Tibor: Szövött kép/8, 1991, fekete-fehér nagyítás szolarizált feketefehér negatívról, dokubróm papír, fotókémiai színezés, 39,5×29,5 cm

© a művészek és az INDA Galéria jóvoltából

A galéria neve arra utal, hogy mint az inda, úgy a galéria is sokfelé terjeszkedik. Jelentős külföldi kapcsolatokkal rendelkeztek. Melyik a nehezebb, meghívni más országok alkotóit vagy kivinni a magyar művészeket?

A kettő párhuzamosan működik. Komoly nemzetközi vásárokra, galériákba csak hiteles galériák tudnak eljutni. Ha ez megvan, akkor lehet közös munkákat kialakítani. Sok pozitív visszajelzést kapunk a külföldi vásárokról, jól fogadják alkotóinkat. A válság utáni években újra kellett gondolnunk az Inda stratégiáját, ekkor döntöttünk úgy, hogy terjeszkedünk a nemzetközi színterek felé is. Mára komoly sikerélményeink vannak.

A külföldi alkotók jelentős részét a régió – cseh, lengyel, szlovák – művészei adják. Mert közös a múlt, sokszor hasonló a formanyelv is?

Az első lépéseink valóban a régión belül történtek, mert közösek a hagyományok, a kultúra és a megélt történelmi események. Ez sokat segített. Az első meghívott művész a bolgár Kamen Stoyanov (már hosszú ideje Bécsben él) volt. A vele való együttműködés kapcsán tapasztaltuk meg ennek a közös élménynek az erejét, a közös munka alapjait. Az utóbbi időben tágítottuk a kört, egy lengyel művésznővel, Agnieszka Grodzińskával kezdtünk együttműködni. Most nyílt Philip Pocock kanadai származású, Berlinben élő művész kiállítása (A fotográfia végjátéka). Ez nagyon fontos mérföldkő a galéria életében. Pocock is nagyon szorosan kötődik a régiónkhoz, sokat dolgozott a térségben, ide köthető munkáival szerepelt többek közt a kasseli Documentán és a Velencei Biennálén is. Érti és érzi azokat a problémákat, amelyekkel az itt élőknek kell szembesülniük. Olyan külföldi művészeket kértünk fel együttműködésre, akiknek van mondanivalójuk a térségről is.

Agnieszka Grodzińska: Stills from home, unsentimental journey, 2014-16, kollázs talált fotón, 13×13 cm

© a művész és az INDA Galéria jóvoltából

A galériátokon keresztül hogyan látod a magyar képzőművészet helyét a nemzetközi szcénában?

Azt látom, a nagy nemzetközi korszakok nálunk is tetten érhetőek, a munkák egy része illeszkedik a nemzetközi trendhez. Sokszor a lépték, ami más. Nagy, komoly vásárokon nagyobb léptékben gondolkodó művészek tudnak inkább megjelenni.

Az Inda Galéria kereskedelmi galéria is. Az eladhatóság és az általatok képviselt eszmeiség fedi egymást?

Ami a művészi attitűdöket és médiumválasztásokat illeti, néhány más fontos galériához hasonlóan mi is a nehezebb utat választottuk. Meg kell találnunk azt a gyűjtőkört, amelyik a trendek tudatában ugyan, de a művészeinkéhez hasonlóan szabad és tág szemlélettel fordul a művek felé. Emellett Magyarországon nagyon nehéz például nagyméretű alkotásokat eladni, a közgyűjtemények is szegényesek e tekintetben. Fontos installációk hiányoznak közgyűjteményeinkből. Külföldön ez sokkal könnyebb.

Referenciák nélkül
nagyon nehéz
műtárgyakat értékesíteni.

A nemzetközi vásárok tükröt is tartanak a galériának. Ott hova pozicionáljátok magatokat?

Minden galériának tükröt tart, hogy milyen nemzetközi vásárokon szerepel, hogy a programját hol fogadják el. Mindannyiunk álma, hogy „A” kategóriás vásárokra jussunk el. Az ide való bejutás már visszaigazolás.

A galéria vagy az alkotók a hangsúlyosabbak a siker tekintetében?

Kölcsönhatásban vannak. Mindenki referenciákat keres, ami lehet maga a galéria, ha színvonalat képvisel, ha jelentős múzeumokban állít ki, biennálékon szerepel, és természetesen ugyanilyen referencia a művész munkássága. Referenciák nélkül nagyon nehéz műtárgyakat értékesíteni. Hosszú folyamat, míg egy fiatal művész megszerzi ezeket. Ebben tud segíteni a galéria: lehetőségeket teremt.

Érdemes fiatal, még nem ismert művészekbe „fektetnie”? Lehet előre látni, ki az, aki később keresett művész lesz?

Egy igazán jó galériában minden korosztálynak helye van, helye kell, hogy legyen. A kezdeti években máshogy láttam, a tapasztalataim arra tanítottak meg, törekedni kell a hosszú távú együttműködések kialakítására. Ez a művészeknek legalább olyan fontos, mint nekünk. A galéria hitelesíti a művészt, az alkotó a galériát, a kettő együtt működik csak. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy fiatalokkal is dolgozzunk, ők hozzák az új energiákat, új gondolatokat, a frissességet. Ha ebbe nem fektetnénk energiát, magunk ellen dolgoznánk. Feladatunk a kortárs képzőművészet közvetítése, új gyűjtők bevonása.

Részlet El-Hassan Róza Az együttérzés építészete című kiállításából, 2016, Inda Galéria

© az művész és az Inda Galéria engedélyével, fotó: Sulyok Miklós

— Marton Éva

2016. november 25., péntek 10:45
kapcsolódó cikkek
  • Vásár vírus idején

    Az Art Market Budapest idén ősszel is megnyitja kapuit, akárhogyan is. Covid-protokoll, online platform, közös jelenlét és jövőkép. Az Artkartell kényes kérdéseire Ledényi Attila, a vásár igazgatója válaszol.

  • Price of nothing

    Portréfilm készült az 1960-as évek egyik úttörő absztrakt festőjéről, Hortobágyi Endréről. Ketrec, könny, kiütés.

  • Új törzs születése

    Kortárs művészeti underground és mainstream Párizsból. Maszkok, bálványok és a nagy fehérség. Vásártöredékek.

ajánló

God bless this mess

Szellemidéző szeánsz és maszturbáló nyuszika

támogatók