És elkezdődött

Felpörögtek a motorok a Millenáris Parkban. Szerdai körkép az Art Market Budapestről.

Szerda. Beásták a Venet-féle rozsdás vasakat a földbe, a litván performerlány bemászott a pléhcsőbe, a szakma felvette szép ünneplő ruháját, majd pukkantak a pezsgők és megnyílt a posztszocialista Közép-Kelet-Európa legjobb és legnagyobb művészeti vására: az Art Market Budapest. Ami még mindig lendületben van, sikerül évről évre emelni a színvonalat, rostálgatni az alacsonyan repülő résztvevőket és megtámogatni a magyar színtér profi versenyzőit.

Az Artkartell alaposan körbeszaglászott a megnyitó napján a vásáron, gondosan dokumentálva a történéseket.

Art Market Budapest, 2015

© fotó: Erdei Gábor / Artkartell

A galériás munka nem csak pezsgőzésből és csillogásból áll.

Art Market Budapest, 2015

© fotó: Erdei Gábor / Artkartell

A vásár igazgatója, a nagy kommunikációs guru, Ledényi Attila a külön alegységgé duzzadt Photo Market Budapest egyik standján. (Ami történetesen az általa vezetett We Love Artists, Borsi Flóra fotóival.)

Art Market Budapest, 2015

© fotó: Erdei Gábor / Artkartell

A helyszín most is a jól bevált Millenáris Park, a maga igazán látványos és rafinált tereivel és vasoszlopaival.

Art Market Budapest, 2015

© fotó: Erdei Gábor / Artkartell

A Viltin Galéria festményekkel teli standján két nem viltines művész beszélget, Barakonyi Zsombor és Babinszky Csilla.

Art Market Budapest, 2015

© fotó: Erdei Gábor / Artkartell

A vásárokon nincs dress code. Lehet jönni elegánsan, hipszter mackónadrágban vagy akár munkavédelmi sisakban is.

Art Market Budapest, 2015

© fotó: Erdei Gábor / Artkartell

Arató Balázs a frissen alapított Horizont Galéria tulajdonosa beszélget Barabás Lajos műgyűjtővel, miközben a falakon Kiss Adrián és Kristóf Gábor festményei lógnak csöndesen.

Art Market Budapest, 2015

© fotó: Erdei Gábor / Artkartell

Madártávlat.

Art Market Budapest, 2015

© fotó: Erdei Gábor / Artkartell

Tóth Árpád galériás a Neon standján fogadja a vendégek hadát. A falakon kifinomult absztraktok.

Art Market Budapest, 2015

© fotó: Erdei Gábor / Artkartell

Egy idősebb és egy fiatalabb festő (Szűcs Attila és Király András) méregeti a még fiatalabb festő (Szinyova Gergő) absztrakt vásznát a Kisterem standján.

Art Market Budapest, 2015

© fotó: Erdei Gábor / Artkartell

Két épületben, két emeleten várja az Art Market a látogatókat.

Iparművészetbe hajló absztrakció a Bergman standján.

Art Market Budapest, 2015

© fotó: Erdei Gábor / Artkartell

A valósággal újjászülető Kupcsik Adrián és a friss tehetség, Kútvölgyi-Szabó Áron művei a Chimera-Projectnél.

Art Market Budapest, 2015

© fotó: Erdei Gábor / Artkartell

Az Artkartell kiadójának standja a Partizán műtermekben dolgozó művészek kis méretű objektjeivel, egy decens dizájner polcon.

Art Market Budapest, 2015

© fotó: Erdei Gábor / Artkartell

A MOME standján a fiatal Ács Alíz Veronika elegáns portréi sorakoznak – a fotós szekció részeként.

Art Market Budapest, 2015

© fotó: Erdei Gábor / Artkartell

Mittich Bigi galériás beszélget a velük dolgozó élő legendával, a művészettörténészből lett művésszel, Perneczky Gézával.

Art Market Budapest, 2015

© fotó: Erdei Gábor / Artkartell

A neoavantgárd kulcsfigurájának, Erdély Miklósnak két masszív festményóriása az Art+Text standján, a galéria fotós projektjéért felelős Barnie társaságában.

Art Market Budapest, 2015

© fotó: Erdei Gábor / Artkartell

A galériás magánya. Izgalmas képek Bukarestből.

Art Market Budapest, 2015

© fotó: Erdei Gábor / Artkartell

A Brody House név nélkül kirakott képekkel és persze az elmaradhatatlan partival járult hozzá az estéhez.

Art Market Budapest, 2015

© fotó: Erdei Gábor / Artkartell

A fehéres óriásamőbák a parkot ellepő, sCULTURE címre hallgató szobrászati program részei.

Art Market Budapest, 2015

© fotó: Erdei Gábor / Artkartell

Idén is az acb Galéria bérelte ki magának a legnagyobb standot. Most speciális a válogatásuk: csupa-csupa fotó alapú mű, a gyertyaként elégő felvételtől az üvegobjektbe zárt Angela Merkelig.

Art Market Budapest, 2015

© fotó: Erdei Gábor / Artkartell

— Rieder Gábor

2015. október 08., csütörtök 12:09
kapcsolódó cikkek
ajánló

A fólia illúziója // Interjú Rónai Viktorral

Miként lehet egy falat lélegzetvételhez juttatni? Egyáltalán hogyan értelmezi Rónai Viktor Engedjük lélegezni a falat? című metaforikus kiállítását? Az alkotóval Takáts Fábián beszélgetett. 

támogatók