Kovács Gabriella képein gyakran szerepelnek természeti elemek, korábbi képein elsősorban a víz és a növényvilág jelentek meg, ám ezen a festményen megidéződnek a kő, a tűz és az állatok is. A barlangrajzszerű figurák, a képzőművészet fontos korai alkotásainak megjelenítése szintén visszatérő motívuma Gabriella munkásságának. AZ ÖÖSZES KÉP: Reprodukciók és részletek Kovács Gabriella: Danse macabre I-II képeiről. egyenként 58x75 cm, olaj vászon, 2024.
„Az előző korszakom egy filozófiai irányzat köré épült, a panteizmus volt a hívószó, a természet tökéletessége előtt való tisztelgés és meghajlás volt a fő témám.”
„A Danse macabre magyarul Haláltáncot jelent. Kedvelt motívum volt a középkorban, de én próbálom egy kicsit modern köntösbe bújtatni ezt a témát. Régen a csontvázak megjelenítése volt fontos, amiben a halál előtti egyenlőség gondolata jelent meg, nálam viszont az élővilág és az állatok tisztelete kerül a középpontba.” 
A képen a figurák szándékosan emlékeztetnek ennyire a barlangrajzokra. 
„Ezekben a kultúrákban még hatalmas szerepe volt a természet és az állatok tiszteletének, egységben éltek a természettel. Totemista hitvilág volt, amiben minden állatnak megvolt a maga helye az egyes népek saját jelkép és szimbólumrendszerében. A képen rengeteg állatalakot is elrejtettem az emberi figurák közé, amik távolabbról nézve összeolvadnak. Ez az ő közös táncuk, az ő közös egyenlőségük, amit szerettem volna bemutatni.”
Különösen fontosak az ilyen újragondolások, a mi kultúránkban, ami ennyire elidegenedett a természettől, a természetközeli élettől, és ennyire tabusítja a halál témáját. A képből lüktet az élet és egyfajta őserő, ami erőteljes kontrasztban áll a nyugati kultúra általános gondolkodásával az életről és a halálról. Itt a halál természetes, az élet része, egy extatikus ünnep, tánc.
„Ez az élet körforgása, ami épp úgy benne van a kompozícióban, mint a részletekbe. Sikerült úgy felrajzolni, hogy lett egy dinamikája az egésznek, nem egy vízszintes, függőleges kompozícióba jönnek a figurák, hanem tényleg olyan, mint egy tánc. Csak úgy elindult a kezem, éreztem a sodrást rajzolás közben. Általában szoktam használni képanyagot, de most úgy voltam vele, hogy csak leülök, és engedem, hogy vigyen a kezem. Azt tudtam, mit szeretnék látni, de hagytam kicsit ezt a dinamikát, hogy magától forrjon ki.”
Ha megfelelően tesszük egymás mellé a két képet, akkor a két kör összeér, egy még nagyobb egész.
„Szeretek nagy teret visszaadni a képen. Vannak, akik, egy adott felületen olyan kompozícióval dolgoznak, ami nagyon kitölti, megfeszíti a képet. Én viszont szeretem azt, amikor egy miniatűr világ kerül bele a képbe.”
Kovács Gabriella – Danse macabre I-II. 2024.
