Ön-arc-kép

Egy csokorban Bak Imre legfrissebb képei. Azt látod, amit látsz. Ahogy Frank Stella mondaná.

szó sincs absztrakcióról,
bár a képek geometrikusak.

 

Részlet Bak Imre ÖN-ARC-KÉP 2017 című kiállításából, 2017, acb Galéria

© a művész és az acb Galéria jóvoltából, fotó: Varga-Somogyi Tibor

Akik az elmúlt hetekben (vagy valamikor január 5-ig) útba ejtették az acb Galériát, magától értetődőnek tűnő, mégis valahogy szokatlan élményben részesültek. A galériatér steril kubusában ugyanis festmények vannak kiállítva.

Csak és kizárólag festmények.

Szám szerint nyolc, nagyméretű, akril-vászon kép.

Részlet Bak Imre ÖN-ARC-KÉP 2017 című kiállításából, 2017, acb Galéria

© a művész és az acb Galéria jóvoltából, fotó: Varga-Somogyi Tibor

A kortárs kiállítások már-már természetesnek tűnő jellemzője a rengeteg magyarázó szöveg, műtárgyfelirat, térinstalláció, vagy akár a galériatér helyspecifikus, radikális vagy jelzésértékű átalakítása. Mintha kimenni látszana a divatból a klasszikus festménykiállítás. Ehhez képest Bak Imre ÖN-ARC-KÉP című kiállítását zavarbaejtő letisztultság jellemzi. A figyelmet tényleg semmi nem vonja el a falakon lógó művekről, ezért aztán szükségszerűen magunk maradunk az absztrakt képek csendjével. De valójában absztrakt festmények ezek? Ha jobban megfigyeljük a meanderszerű keretbe foglalt geometrikus színmezőket, egyértelművé válik, hogy szó sincs absztrakcióról, bár a képek geometrikusak.

Az acb-ben látható nyolc munkából hét idén készült, azaz Bak legfrissebb műveiről van szó, a feldolgozott témák mégsem újak. Azok a festészeti problémafelvetések kerülnek napirendre, amelyek már a '60–70-es években készült munkákon is megjelentek, azaz közel fél évszázada képezik a művész vizsgálódásának tárgyát. A kiállításnak címet adó sorozat (ÖN-ARC-KÉP I–III.) például kapcsolatba hozható az 1976-os, maszkszerű, sematizált portrékból álló, Nap-Ember-Arc című ciklussal. (Ezt a címadások logikája is jelzi.)

Részlet Bak Imre ÖN-ARC-KÉP 2017 című kiállításából, 2017, acb Galéria

© a művész és az acb Galéria jóvoltából, fotó: Varga-Somogyi Tibor

A festmények másik csoportja (pl.: Mélység, Az éjszaka fényei) a tájképek maximális redukciói. A festészet klasszikus műfajának tekinthető tájkép konceptuális megközelítése ugyanúgy a '70-es évekre vezethető vissza Bak Imre munkásságán belül. Bak ebben a korai pályaszakaszban geometrikus alapegységekre, jellemzően négyzetekre és téglalapokra bontotta le a táj elemeit (például ég, mező, folyó stb.). Számos korai munkáját ezzel az – általa tájkép-analízisnek nevezett – módszerrel készítette. 1972-ben a Colours című konceptuális füzetben fogalmazta meg programját: „Javaslom a látható világ színeinek megváltoztatását egy napra: az égboltot pirosra, a földet kékre, a vizet sárgára stb. A megszokott színektől való eltérés a látás intenzitását fokozná, nem volna olyan természetes (épp ezért hatástalan), hogy az égbolt kék, a mező zöld stb. A látás alapja: semmit sem természetesnek tartani.

A most kiállított friss sorozatok közös jellemzője a képeken körbefutó kettős sáv. A motívum szó szerinti értelemben keretet ad az amúgy keretezetlen vásznaknak, hozzájárul a képeken megjelenő figurális utalások értelmezéséhez, olykor térbeliséget is kölcsönöz a képsíknak, miközben a kiállított anyagot koherens egésszé kovácsolja.

Részlet Bak Imre ÖN-ARC-KÉP 2017 című kiállításából, 2017, acb Galéria

© a művész és az acb Galéria jóvoltából, fotó: Varga-Somogyi Tibor

A képkeret művészeti értelmezésére megszámlálhatatlan variációt találhatunk, elméleti irodalma pedig hatalmas, szinte feldolgozhatatlan. A '60-as években különösen fontos kérdés volt ez az olyan új irányzatokat képviselő művészek számára, mint a hard edge, a festészet utáni absztrakció vagy a minimalizmus. Elég csak Frank Stella formázott vásznaira gondolni, amiket Bak 1965 körül ismert meg nyugat-európai utazásai során. Ennek a hatásnak az első, kézzelfogható eredménye az 1965-ös Kék keret című munka, amely a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményét gazdagítja. Ugyanakkor a kiállítás előterében szereplő egyetlen korábbi, 1981-es munkát is a Frank Stella-hatás és a képfelület határának értelmezésére tett kísérletek kötik össze a friss képekkel, leheletfinom retrospektív utalást téve. Az oeuvre direktebb ismertetésére nincs is szükség 2017-ben, hiszen tavaly a Paksi Képtár Aktuális időtlen – Egy életmű rétegei 1967–2015 címmel mutatta be kiállítás és monográfia formájában az életmű fontosabb csomópontjait. (Itt írtunk a tárlatról.)

Az acb Galéria kiállítása elegánsan foglalja össze, hogy mi történt azóta, újabb jelentésrétegekkel gazdagítva a Bak Imre által végzett félévszázada tartó, szorgalmas festészeti kutatómunkát.

Bak Imre: ÖN-ARC-KÉP II., 2017, akril, vászon, 210×140 cm

© a művész és az acb Galéria jóvoltából, fotó: Varga-Somogyi Tibor

— Istvánkó Bea

2017. december 20., szerda 11:17
kapcsolódó cikkek
  • Mekkora punk ez a pasi!

    Anselm Reyle első magyarországi bemutatkozó önálló kiállítása az acb Galériában az alkotó művészetének teljes arzenálját felvonultatja.

  • Selma Selman // Alaplapok // acb Plus
    Selma Selman // Alaplapok // acb Plus
  • Rút szépség

    Roskó Gábor abszurd alakjai inkább rútak, semmint bájosak. Testük torz, emberi mivoltukat szinte teljesen „levetkőzték”.

ajánló

God bless this mess

Szellemidéző szeánsz és maszturbáló nyuszika

támogatók