Rejtett gesztusok // interjú Bánki Ákossal

Bánki Ákos jól ismert akció-gesztusfestészetével találkozunk legújabb, FLUMEN II. című tárlatán: vibráló színekkel, széles ecsetvonásokkal. Takáts Fábián interjúja.

„Az absztrakt festészet iránti érdeklődésem már egyetemi éveimet megelőzően is megmutatkozott. E festészeti attitűd az egyetemi éveim alatt tudatosult, mind gondolkodásomban, mind képi megfogalmazásaimban, amelyhez mestereimmel való találkozásaim elengedhetetlenek voltak” (Bánki Ákos: Tudatossá tett véletlen- Pszichikai tér sorozat)

Munkásságod az absztrakt expresszionista hagyományokon alapul, vásznaidon színekkel, formákkal, gesztusokkal „játszol”, amíg össze nem állnak lendületes kompozíciójú, intenzív energiát sugárzó képeid. Honnan ered az absztrakcióhoz fűződő vonzódásod? 
Még tíz éves sem voltam, amikor otthon, Kazincbarcikán, egy panel negyedik emeletén játszottam éppen, és a tévé egy Joan Miróról szóló portréfilmet sugárzott. A Kék I., II., III. triptichonját mutatták benne, ami engem gyerekként nagyon lebilincselt, és beleégett a retinámba. Akkor láttam először absztrakt képet: alig volt rajta valami, mégis többet mondott, mint bármi. Akkor azt gondoltam, hogy ez a művészet. Még soha nem láttam előtte ehhez foghatót.
Tizenkét évesen kezdtem rajzszakkörre járni. Soha egy alkalmat sem hagytam ki. És amikor tizennyolc évesen felvételiztem a Képzőművészeti Egyetemre, Molnár Sándor vett fel az osztályába, ami egy szerencsés véletlent jelentett, mert már akkor tudtam, hogy absztrakt képeket szeretnék festeni. Molnár nagyon szigorú mester volt, konzekvensen végigtanította könyveiben is megírt festészeti programját, de nekem külön műtermet adott, és hagyta, hagy kísérletezzem. Maga amerikai festészetet csinál” – mondta, amiről ma sem tudom eldönteni, mit jelentett az ő ítéletében. 
Kik hatottak rád leginkább? 
Elsősorban mestereim: Molnár Sándor, Lossonczy Tamás és Drozdik Orsolya. Tőlük tanultam meg a művészet útját, gondolkodni a művészetről. Kifejezésben az amerikai absztrakt expresszionizmus, valamint a bécsi akcionizmusból Hermann Nitsch és Arnulf Rainer áll hozzám közel. A művészet világába az ő képeinek köszönhetően léptem be. 


A gesztusfesztészet módszerét követve mondhatni totális absztrakcióra törekszel. Mik alkotásaid fő kiindulópontjai, témái? 
Csak ketten vagyunk: én és a festészet. A gesztus egy jó kiindulópont művészetemmel kapcsolatban, de nem magyaráz meg mindent. Hiszek a mozdulat szabadságában, de sorozatokban, rétegekben, struktúrákban és szabályokban gondolkodom. Maga a festék az – lehet olaj, akril, spray vagy kréta –, amivel párbeszédben alakítom a képeimet, de mindig követek egy szabályrendszert, ami segíti az ösztönök által vezérelt festészet pontos kidolgozását.

Legújabb, FLŪMEN II. című tárlatodon a  barcelonai ihletésű 2019-es FLŪMEN gondolatait viszed tovább. Ennyire erős volt a mediterrán város hatása? 
Ez a mondat nem a város közvetlen hatására utal, hanem arra a festői folyamatra, ami ott elindult. Kezdetektől fogva hagytam, hogy a festék éljen a vásznon. A megcsorgott, aláfolyt festékek mintha a gesztusaim továbbélései lennének, tudatos véletlenek. A Barcelonában megkezdett sorozatomban azonban a csorgás, a festék folyása rendező elv lett, önmagáért álló jel, a képeken a gesztus elrejtőzött. A festék anyagával folyamatában játszom, ezáltal hozok létre új dimenziókat. 

Mindig sorozatokban gondolkodsz? Mikor érzed úgy, hogy elérkezett a „végkifejlet”? 
Műtermi adottságoktól függően, de mindig több képen dolgozom egyszerre. Minden munkám rétegekből épül fel, és a layerek között idő kell a száradásra. A mostani kiállítás festményein a kezdő képeken a keverőtégelyből közvetlenül a vászonra csorgattam a festéket. Azzal kísérleteztem,  mi az a sűrűség, ami megfelelő folyást enged az anyagnak. Így párhuzamos színcsíkok jöttek létre, a színek ritmusát élveztem. Mikor már megvolt a megfelelő anyagismeretem, elkezdtem felbontani ezeket a párhuzamos vonalakat, kitörtem az anyag rácsozatából, hogy új tereket hozzak létre. Ugyanaz a szín, ha két külön idősíkban is lett csorgatva a vászonra, összeolvasztja a teret, és így az idővel is játszik. új dimenziók jönnek létre ezáltal. A szín-tér-idő játékot tovább víve elkezdtem kísérletezni az anyag transzparenciájával is, és a sorozat végpont előtti képei úgy keletkeztek, hogy a színrétegeket nem választja el az idő, a száradás, hanem minden szín folyós állapotban vegyül egymással, és így jön létre egy szuggesztív tér, vonzó dimenzió.
 
A sorozatot három nagy robbanás-kép zárja, ami talán triptichon. Hatalmas, gesztusszerű színfoltok jelennek meg a vásznon, amelyek úgy hatnak, mintha nagy színzuhatagok becsapódásai lennének. De csak úgy hatnak! Fizikálisan, egyetlen gesztussal nem lehetett volna létrehozni őket. Eddig a sorozatomat a gravitáció uralta, és az emberi lépték, ahogy a fizika törvényével játszom. A három záróképen megtörténik a léptékváltás és kilépek az emberi dimenzióból. Talán ezért is lehet ezt a három képet triptichonként említeni. 

AZ ÖSSZES KÉP: Részlet BÁNKI Ákos Flūmen II. című kiállításából, K.A.S. Galéria, 2023.

© a K.A.S Galéria és a művész jóvoltából. Fotók: Hegyháti Réka


Mennyire kell fizikailag megdolgozni ezekkel a képekkel, mennyire befolyásol az anyag, amivel dolgozol? Milyen eszközöket használsz? 
Képeimen a fizika dolgozik (értsd: a gravitáció), ez láttatja magát, amitől az emberek súlyosnak érzik a vásznaimat. Megalkotásukkor azonban inkább szellemi energiák működnek, mintsem a testi erő. Festészet nincs matéria nélkül, azzal mindig meg kell küzdeni, és jól kell ismerni az anyagot, nehogy legyűrjön.

— Takáts Fábián

2023. augusztus 23., szerda 04:33
kapcsolódó cikkek
ajánló

Mechanikusan megformált bioform formák

Szerves-szervetlen, organikus-mechanikus, festői-grafikus.

támogatók