Mikor fogalmazódott meg benned, hogy saját galériát szeretnél?
Több mint harminc éve dolgozom a műkereskedelemben, mindig is érdekelt a háború utáni és kortárs képzőművészet. Az ehhez a területhez kapcsolódó galériát körülbelül tíz évvel ezelőtt nyitottam meg. Ez volt az Art + Text Budapest. Ha így kérdezed, tíz éve fogalmazódott meg bennem az elképzelés, hogy saját galériát is nyitok.
Sok mindent csináltam korábban ezen a területen. Először a Qualitas Antikvitásban, majd a Belvárosi Aukciósházban dolgoztam. Volt egy néhány éves időszak, amikor elsősorban igazságügyi szakértőként és tanácsadóként dolgoztam, majd Topor Tündével és Winkler Nórával megalapítottuk az Artmagazint. Ezt követte egy több mint tíz éves közös munka Kieselbach Tamással, együtt hoztuk létre az Első Magyar Festmény és Műtárgyszakértő Irodát, majd nyitottuk meg az Art+Text Budapestet. Mindig figyeltem és gyűjtöttem a kortárs művészetet, és fokozatosan érlelődött bennem, hogy műkereskedőként is sokkal izgalmasabb számomra a háború utáni és kortárs művészet területe, és világos volt, hogy egy önálló galériában tudom leginkább megvalósítani az elképzeléseimet.
Milyen nehézségek adódtak a kezdetekor?
Minden adott volt 2014-ben egy új galéria indításához. Pezsgett a piac, elég nagy kapcsolatrendszerem volt már, ismertem a művészeket, a gyűjtőket, a befektetőket, a művészettörténészeket és kurátorokat, gyakorlatilag minden szereplőjét a piacnak, és hiteles, elismert szakember voltam. Mondhatjuk azt is, hogy az első galéria megnyitását megelőzte egy huszonöt éves felkészülési folyamat, amikor különböző pozíciókból kellő rálátást nyertem erre a területre. Nagyon gyorsan kialakítottuk a művészkörünket, olyan zászlóshajókkal, mint Konok Tamás, Hetey Katalin, Molnár Sándor, vagy a fiatalok közül Ezer Ákos, Kis Adrián vagy Szinyova Gergő. Már az első évben felvettek minket a Paris Photo-ra, az Artissimára, a Photo Londonra, és kiállítást rendeztem például Peter Halley-nek és Bak Imrének. Nemzetközi kurátorokkal dolgoztunk, Beke László a galéria állandó partnereként fantasztikus projekteket csinált nálunk sorozatban, Rieder Gábor közvetlen munkatársam volt, nagy szerepe volt a galéria profiljának kialakításában. Nem a nehézségekre emlékszem, hanem, hogy nagyon gyorsan mentünk előre. Aztán 2018-ban beteg lettem, 2019. közepén pedig bezártam a Honvéd utcai kiállítóhelyet, és felszámoltam az Art+Text Budapestet.
Idén ünnepelte fennállásának kétéves évfordulóját a 2021-ben alapított Einspach Fine Art & Photography, amelyet társaddal, Czapolai Barbarával együtt hoztatok létre. Mit emelnél ki az elmúlt időszakból, amit sikernek érzel?
Szerintem ez az egyik legszebb galéria a városban, a legmagasabb minőségben alakítottuk ki. Barbara különleges enteriőröket hozott létre, és ugyanilyen minőségű az a művészet is, amit kiállítunk. Egy év működés után részt vettünk a Frieze Masters-en és a Paris Photo-n, nyugodtan mondhatom, Drozdik Orshival bevettük Londont és Párizst is. Ezekre a vásárokra olyan kiadványt jelentettük meg, amilyet a Gagosian Gallery-n kívül nem sok galéria tud felmutatni. És közben mindketten élvezzük, amit csinálunk, odafigyelünk a művészeinkre, a kollegáinkra. Mérföldkőnek érzem azt a Ludwig Múzeumban tavaly télen rendezett, Frey Krisztián életművét feldolgozó kiállítást, melyet Rieder Gábor barátommal jegyeztünk kurátorként. A kiállításhoz kapcsolódó kétnyelvű monográfiára is büszkék vagyunk.
Milyen művészetfogalmak mentén dolgoztok, miképp fogalmaznád meg a galéria küldetését?
Ez a galéria a háború utáni és a kortárs magyar képzőművészet jelentős alakjaival, sikeres középgenerációs művészekkel és fiatal tehetségekkel egyaránt dolgozik. Képviselünk művészeti hagyatékokat, például Hetey Katalinét, Frey Krisztiánét, Molnár Sándorét, és további három, különleges, nemzetközi szinten is jelentős életmű menedzseléséről tárgyalunk jelenleg. Drozdik Orshit a feminista képzőművészet nemzetközileg is kiemelkedő és úttörő alkotójának tartjuk, eltökélten dolgozunk azon, hogy művei ott legyenek a világ minden jelentős múzeumában. Kiemelten foglalkozunk fotográfiával, és további monográfiák, tanulmánykötetek kiadását tervezzük.
Mint minden jó kortárs galériában, úgy nálunk is az alapítók ízlésvilága, személyes vonzódása, értékítélete a fő rendezőelv. Barbarával hasonló az ízlésünk, olyan dolgokat állítunk ki, amikkel otthon is körbevesszük magunkat, és olyan művészekkel dolgozunk, akikkel szívesen együtt vagyunk a hétköznapokban is.
Miben nyújtotok mást, mint a többi galéria? Mennyire sikerült beágyazódnotok a hazai szcénába?
Egyrészt több kiállítóterünk van. Most nyitottunk meg egy olyan pop-up galériát, ahol fiatal művészeknek és kurátoroknak fogunk rendszeresen lehetőséget nyújtani. Másrészt a nemzetközi jelenlétünk erős, széleskörű kapcsolatrendszerrel rendelkezünk és ez még tovább fog erősödni a jövőben is. Sűrű programot csinálunk számos kiállítással és hozzá kapcsolódó eseménnyel: könyvbemutatókkal, kerekasztal-beszélgetésekkel, filmvetítésekkel. Azt gondolom, fontos és szerves részei vagyunk a kortárs magyar művészeti életnek, aktív módon, alakítóan vagyunk ennek az élő szövetnek a részei.
Kikkel foglalkoztok jelenleg, miért pont velük? Milyen új tervekkel készültök a közeljövőre nézve, a kiállítótér bővítése, új alkotók bevonása szerepel-e ezek között?
Az év hátralevő részében összesen nyolc kiállítást rendezünk, és két vásáron veszünk részt. Nagy hatással volt ránk Dezső Tamás Hipotézis: Minden levél című kiállítása 2022. novemberében a Capa Centerben, elkezdtünk együtt dolgozni, vele nyitottuk meg az őszi szezonunkat a nagyteremben. Nemzetközi színvonalú, szenzációs anyag, úgy érzem, újabb szintet lépett vele a galéria. Az új kiállítóhelyünkön pedig Kármán Dani kiállítása van ebben a hónapban, érzékeny, különleges világot teremtő művész, nagy siker a tárlata. Lesz nálunk idén kiállítása még Jovanovics Tamásnak, akivel régóta dolgozunk együtt, a rendkívül tehetséges fiatal szobrásznak, Melkovics Tamásnak, a kisteremben Dóra Ádámnak, Salamon Pálnak. Októberben Párizsban Drozdik Orshi lesz újra a fókuszban. Elkezdtük Molnár Sándor életművének feldolgozását, jövőre kezdődik a galériában az a sorozat, melynek keretein belül a hatalmas életművet bemutatjuk. És nagyon sokat várunk a most már a galériához tartozó Pap Gábortól, akit éppen az Artkartellben rendezett kiállításán fedeztünk fel ez év tavaszán. Ezen túlmenően reményeink szerint az év végén vagy jövő év elején pedig egy nemzetközileg is nagyon fontos anyagot fogunk bemutatni, de az legyen meglepetés, még tárgyalunk róla.
Sok művész szeretne velünk dolgozni, de korlátlanul nem akarjuk a művészkörünket bővíteni. Egy galéria felelősséggel tartozik a művészeiért, annyi alkotóval szerződünk, ahányat hitelesen tudunk képviselni. Mintegy húsz művész tartozik jelenleg szorosan a galériához, illetve a magyar neoavantgárd fotóművészet egy bizonyos periódusával foglalkozunk kiemelten, tíz fotográfus ezen időszakba tartozó műveit kezeljük. Szeretnénk mindenkivel felelősen együtt dolgozni, megfelelő kiállítási lehetőségeket, nemzetközi jelenlétet biztosítani. A kiállítóterünk még további bővítésére is lesz lehetőségünk, de a szerves fejlődés hívei vagyunk, szeretünk mindig talajt érezni a talpunk alatt.
Hogyan ítéled meg a műkereskedelem jelenlegi, hazai állapotát?
Úgy gondolom, hogy Magyarországon a rendszerváltást követően gyorsan kialakult egy nemzetközi színvonalú intézményrendszer, ami azóta is sikeresen működik, ideértve az aukciósházak és a progresszív kortárs galériák világát is. A legjobb galériák részei a nemzetközi piacnak, a legjobb vásárokra jutnak el, és a háború utáni magyar képzőművészet számos alkotójának művei ma már a legfontosabb kánonképző intézmények gyűjteményeiben is megtalálhatóak. A magyar képzőművészet mindig is magas színvonalú volt, nagyon sok jelentős művészeti teljesítmény született ebben az országban a 19. századtól kezdve.
Több területre van rálátásom, hiszen nemcsak a kortárs piacon működöm, elnöke vagyok a Magyar Műkereskedők és Galériák Országos Szövetségének, amely az aukciósházakat is magába tömöríti. Ismerem a klasszikus műtárgypiac működését, az ottani gondokat, és több pozícióban is aktívan dolgozom a fejlődési lehetőségek, a kedvezőbb törvényi szabályozás megteremtésén.
A műkereskedelem érzékeny a gazdaság változásaira, a nemzetközi gazdasági és politikai környezetre. Ha nehezebb pénzügyi időszak van egy ország életében, az valamilyen módon a műkereskedelmet is befolyásolja. De nem feltétlenül úgy jelenik meg a gazdasági recesszió, hogy visszaesik a forgalom, hiszen a műtárgy egy nagyon jó befektetési eszköz, és a műkereskedelemben vásárlóként jelenlevő szereplők számottevő része kevéssé van kiszolgáltatva a gazdasági körülmények változásainak. Mindamellett ez egy érzékeny rendszer, figyelemmel kísérjük, és a galériát is úgy vezetjük, hogy mindig időben tudjunk reagálni, alkalmazkodni.
Két évvel ezelőtt nyílt meg az Einspach Fine Art &Photography. Ebből az alkalomból beszélgettem a Hold utcai galériát vezető Einspach Gáborral missziójukról, sikerekről, jövőbeni tervekről.
