Polák vadnyugat

Városmarketingbe csomagolt neoavantgárd eredettörténet. Wrocław Budapestre jött. Sőt, fél Lengyelország!

Szilézia történelmi központja, a harmadik legnagyobb lengyel településként számon tartott Wrocław az egyik EU-s kulturális főváros idén. Ennek örömére rendeztek tavaly egy város-promóciós kiállítást a varsói Zachętában. A válogatás olyan jól sikerült, hogy végig is turnézta az egész régiót, hatodik állomásként eljutva Budapestre is, a Ludwig Múzeumba. Az ilyen kulturális fővárosos produkciók sokszor bűzlenek a fölöslegességtől és a dilettantizmustól! Egy komplett város-promóciós utazókiállítást érdemes nagyon óvatosan kezelni. De szerencsére most nincs miért óvatoskodni. Az anyagot biztos kezű lengyel művészettörténészek rakták össze, kidomborítva a város második világháború utáni avantgárd történelmét. Vagyis a '60-as és '70-es évek progresszív, konceptuális művészi törekvéseit, ami a nyugati intézményeket is elsősorban izgatja Kelet-Európa elmúlt évszázadából.

Valahogy természetes volt,
hogy a neoavantgárd egy ilyen
– kitörölt történelmű –
városban szökjön szárba.

 

Részlet a Vadnyugat. Az avantgárd Wrocław története című kiállításból, 2016, Ludwig Múzeum

© a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum Adattára jóvoltából, fotó: Glódi Balázs

A neoavantgárd sztori mellett azért mégiscsak egy városkiállításról van szó, megidézve kiállítóhelyeket és urbanisztikai terveket. Amik akár unalmasak is lehetnének. De Wrocław esetében szó sincs erről, mert túl izgalmas a háttértörténet.

Fotó a wrocławi sztyeppéről, 1960-as évek közepe, a Wrocław Városi Építészeti Levéltár tulajdona (Wrocław Építészeti Múzeum)

© a Wrocław Építészeti Múzeum jóvoltából

A kiállítás tematikus hívószava a „vadnyugat”. De mitől jut eszébe valakinek a fütyülő préri erről a bűbájos ódon belvárossal bíró, kis sziléziai városkáról?

Mert az egész fake.

Wrocław (akkor még Boroszló, illetve németül Breslau) tündéri óvárosát agyonlőtték a világháborúban, mivel a németek a III. Birodalom büszke képviselőjeként erőddé nyilvánították az egész települést. Egy sosem használt repülőgép-leszállópályának például több száz méteres sávot romboltak bele a városszövetbe. Majd a potsdami konferencián Lengyelországhoz került (Breslau>Wrocław), a németeket kitelepítették, helyettük meg jöttek a lengyelek az ország minden pontjáról. A '60-as évekből való fekete-fehér fotókon ijesztő a környezet: tele gazzal benőtt, kilométeres foghíjtelkekkel, laktótömbök mögött nyíló mezőkkel. És mindehhez járult a vegyes népesség. Tényleg vadnyugati miliő.

Wrocławba sok értelmiségi is költözött, ráadásul rengeteg fiatal. Valahogy természetes volt, hogy a neoavantgárd egy ilyen – kitörölt történelmű – városban szökjön szárba.

Archív fotó Wanda Gołkowska kiállításáról a Mona Lisa Galériában, 1968

© a Wrocław Kortárs Múzeum jóvoltából, fotó: Zbigniew Holuka

Egy remek szakember, Jerzy Ludwiński megszervezte a helyi neoavantgárd első központját, a Pod Moną Lisą Galériát, együtt lélegezve a '60-as évek végi, konceptuális művészetbe hajló nyugati art worlddel. Op artos lencsék, ruhaszárító-kötélre felcsippentett fényképek, tipográfiai betűkonceptek... Wrocławban tényleg megnyomták a '70-es éveket! Bár a Mona Lisát bezárták 1970-ben (egy tőről metszett konceptuális kiállítás miatt), de a szellemet nem lehetett visszagyömöszölni a palackba. Jöttek a performerek, a land art projektek, a konkrét költészet, a brutális feminista tematikát vivő Natalia LL, az újmédia, miközben pezsgett a független színházi élet és a jazz.

Natalia LL: Bársony Terror II., 1970

© a Wrocław Kortárs Múzeum jóvoltából

Stanisław Dróżdż: Cím nélkül (Élet – Halál), 1969

© a Wrocław Kortárs Múzeum jóvoltából

Az izmos neoavantgárd színtér mellett valamit felcsillantanak a kurátorok a jelenből is. A klasszik koncept képverseket rajzoló Stanisław Dróżdż mellett ott a menő tipográfus féminstallációkat építő mai Marlena Kudlicka, de az elhagyott szovjet lakótelepeket belovagoló lengyel fantasy katonák is feltűnnek a botrányhős sztárművész, Zbigniew Libera hatalmas fotóin.

Azért a kiállítás mindenekelőtt a múltról szól. Bár röviden megidéződik a szükségállapottal terhes '80-as évek (pár színes festménnyel), a kurátorok is tartják, hogy nem az volt a lengyel kortárs művészet aranykora. Hanem a '60-as, '70-es évek – illetve az elmúlt évtized! A fiatal wrocławi alkotókat amúgy a Platán Galéria szűk válogatásán csodálhatjuk meg. A Ludwig Múzeum egy Fiatal Lengyelország című, meglehetősen minimalistán rendezett és erősen politizáló fókuszú művészetet kínál a Wrocław-show mellé. Menekültekkel megépíttetett kockaautó, társadalomkritikus szőnyeg (templomnak eső godziállák), felfújható nemzeti címersas és picassós ihletettségű, retró váza installáció. 

Részlet a Fiatal Lengyelország című kiállításból, 2016, Ludwig Múzeum

© a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum Adattára jóvoltából, fotó: Glódi Balázs

És akinek ez nem lenne elég, annak jó hír, hogy a lengyel kortárs művészet cunamiként önti el idén ősszel Budapestet. Az Új Budapest Galériában a szatirikus élű koncepmunkákat készítő Łódź Kaliska csoport vendégeskedik ('70-es és '80-as évek), a Trafó Galériában fiatal lengyelek érkeznek, miközben az Art Market Budapest egy komplett lengyelországi szoborparkot (főszerepben: Magdalena Abakanowicz) lát vendégül.

Slavs and Tatars: Szakadások, 2015, bronz, 12×34×5cm

© a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum jóvoltából, fotó: Agata Ciołek

— Rieder Gábor

2016. október 05., szerda 07:54
kapcsolódó cikkek
  • Ez én magam vagyok!

    Meglepődve tapasztaltam, hogy a Gyűjtemény címszó alatt nyílt Ladik Katalin tárlat elnevezése ellenére milyen szerény méretű.

  • Címtelenül

    Pintér Gábor / Untitled (Untitled) / aqb Project Space

  • Végtelen útján

    Konok Tamás / Vers l'infini / Ludwig Múzeum

ajánló

God bless this mess

Szellemidéző szeánsz és maszturbáló nyuszika

támogatók