Rügyfakadás

A Hejettes Szomlyazók bekerült a művészettörténetbe. Új fejezet a '80-as évekbeli koncept dadaizmusról.

érdemes volt előásni
a feledés homályából
és a penészes pincékből
a Hejettes Szomlyazókat

 

Talán nincs még egy olyan hülye nevű csoport a magyar művészet történetében, mint az 1984-ben alakult Hejettes Szomlyazók. Esetleg a Szájjal és Aggyal Festők Világszövetsége – ami stílszerűen gondoskodott a Szomlyazók nagy kiállításának megnyitásáról. Mondhatnánk, hogy a Hejettes Szomlyazók neodadaista életműve kitölti az Új Budapest Galéria összes termét, de még többről van szó: a csoport szakmai mennybemenetele épp csak hogy elindult ezzel a bemutatóval, hiszen a Rügyfakadás címre keresztelt show a csapat korai éveit taglalja csak, 1984 és 1987 között. Az igazi nagy durranás a Ludwig Múzeumban közeleg A kopár szík sarja címmel.

A Bálnában felvonultatott ízelítő így is felér egy komoly hiánypótlással. Hiszen a Szomlyazók – finoman szólva is – a művészettörténet vakfoltján ücsörögtek mindezidáig. Akkor indultak, amikor a pálya high-end végét leuralták az eladható és reprezentatív újfestők, az undergroundot pedig kitöltötte a new wave színtér apraja-nagyja, a Bizottságtól a Trabantig. Öt (plusz három) fiatal, önjelölt képzőművész ekkor hozta létre a Hejettes Szomlyazók teljesen őrült életművét. Most itt, először és utoljára, felsoroljuk az alkotók neveit: Elek Is (Kada), Fekete Balázs, Kardos Péter, Nagy Attila és Várnagy Tibor (a későbbiekben még: Beöthy Balázs, majd Danka Attila és Pereszlényi Rolland). De muszáj hangsúlyoznunk, hogy a Szomlyazók a művészegót hírből sem ismerő, anarchista–kollektivista szellemben tevékenykedtek. Nincs individuum, nincs szignó, nincs stílus, csak a közösségi kreativitás (és hülyéskedés) parttalan áradása.

Bizonyos értelemben a Hejettes Szomlyazók az avantgárd örököse. Két évvel azután alapultak meg, hogy Birkás Ákos elegáns térdzoknijában ünnepélyesen eltemette az avantgárdot, lezárva a hazai művészettörténet egyik nagy fejezetét. Nem kevés nemtörődömségről és ritmusérzéketlenségről téve tanúságot, a Szomlyazók épp ez után jelentették meg Kiáltványukat. A klasszikus avantgárd kedvenc műfaját követő manifesztum ötvözi az izmusok lázas esztétikai expresszionizmusát a totális hülyeséggel. Ez nem a Mesteremberek heroikus aktivizmusa, hanem a Dada zabolátlan szellemének élesztgetése.

És ez a műtárgyakon is látszik: a bejáratnál egy ágynemű-vásznakból font óriási copf fogadja a látogatókat, utána falvédőre festett meander, itt egy szalmából és rozsdás vasakból épített Siralomház-persziflázs, ott egy faliújságra tűzött kollázs (ebből jó sok van!), amott egy humoros ál-apróhirdetés meg az obligát cserepes virágok. A Szomlyazók abszurd esztétikája a szamizdat-szerű Világnézettségi Magazin pazar lapszámaiban járt a csúcsra: viccújságba öltött művészetfilozófia, nagy fokú, Woody Allen-i erotikus fantáziával megspékelve. (A szexuális étvágy épp úgy illett a korszakhoz, mint az infantilis szójátékok.)

De minden anarchista bolondériája ellenére, a Szomlyazók alapjába véve a konceptuális hagyomány elárvult fonalát szorongatták rendületlenül. Bár a korszellemnek megfelelően jó pár festményt készítettek (sokszor közösen, sokszor klasszikusok parafrázisaként), a legtalálóbb jelképük mégiscsak a Kilátás Platón barlangjából című kompozíció:

Egy budapesti variáció Joseph Kosuth híres hármas székére. A laza tájképbe karcolt naiv figurákhoz tartozik egy magyarázó szöveg is, ami leírja a látványt, illetve a barlangba zárt szereplőket, akik a külvilág tiszta létezőinek, az ideáknak táncoló árnyképeit látják csupán. Nyegle és pesszimista önértékelés. Pláne, ha tudjuk, hogy a Szomlyazók légópincéből kialakított saját klubhelyiségüket is épp Platón Barlangjának nevezték. Ezek szerint ott senyvedtek, a külvilágról ábrándozva.

Nos, akkoriban tényleg nem remélhették, hogy a szűk underground közönségen túl mást is érdekelni fog szellemes dadaizmusuk, de mostanra odáig fordult tovább a művészettörténet nagy kereke, hogy bátran kijelenthetjük: érdemes volt előásni a feledés homályából és a penészes pincékből a Hejettes Szomlyazókat. A magyar művészet sokszor túl tragikus, sokszor túl nyárspolgári története egy szórakoztató színfolttal lett gazdagabb!

 

— Rieder Gábor

2017. június 07., szerda 20:10
kapcsolódó cikkek
  • Præfiguratio

    Soós Tamás / Præfiguratio / Art+Text Budapest

  • SOSO + new wave

    Sóskuti Tibor / New Wave Icons / Art+Text Budapest

  • Kopár szík

    Tagadás és folytatás, kérdezés és válaszadás, grimasz és áhítat. Hejettes Szomlyazók part two, avagy az eufória és az önveszélyes állapotok kedélyes poétikája.

ajánló

Új törzs születése

Kortárs művészeti underground és mainstream Párizsból. Maszkok, bálványok és a nagy fehérség. Vásártöredékek.

támogatók