Az algoritmusok elveszik a művészeti szövegírók kenyerét, a fiatal művészek már ChatGPT-vel gyárttatják le a kiállítási címeket és koncepciót. Rieder Gábor művészettörténészként elfogadta a kihívást, és saját jegyzeteiből generált egy megnyitószöveget a mesterséges intelligenciával, majd ő is írt egyet.
<|°_°|> Kedves Vendégek és Művészetkedvelők, örömmel üdvözlünk benneteket a Posztplasztik című kiállításon, ahol három fiatal tehetség, Milán, Viktor és Menyus, együtt mutatja be az alkotásaikat. Ezek a művészek, a ChatGPT segítségével kiválasztott 30 cím közül választották ki azokat, amelyek a világot és a művészetet egyaránt változások elé állítják.
RG Három pécsi szobrászhallgató munkáit látjuk itt most egyben a falakon, Kövics Milán, Menyhárt Marcell és Rónai Viktor alkotásait, az AI-jal generált „posztplasztik” hívószó zászlaja alatt. Ha zárójelbe tesszük az algoritmikus halandzsát, akkor elsősorban mégiscsak arról van szó, hogy mindhárman egy olyan digitális alkotói térben léteznek, ahol a tervezés alfája és ómegája egy grafikai rajzszoftver, jellemzően a Photoshop. A Photoshop pedig azt hozza magával, hogy az alkotó layerekben gondolkodik, egymásra rétegződő szintekben, amiket tervezéskor szét kell szálazni, el kell egymástól különíteni, darabonként megrajzolni és editálni, majd összevasalni, kilapítani, pont úgy, ahogyan a valóságos műtárgyban is egymásra lapulnak a rétegek, legyenek azok – finom csíkokat húzó – 3D printerrel nyomtatva vagy fürdőszobaszigetelő anyaggal kikenve. A Photoshop-karakterű „ellayeresedés” jelzésértékű nyomulását detektáltam már az elmúlt egy-két év popkultúra-érzékeny festészetében is; és mint a most kiállító nagyon fiatal szobrászok művei is mutatják, ezt az „ellayeresedést” érzékelhetjük a szobrászatban is. (Miközben a festészet diszkréten háromdimenziósodik, a szobrászat a fal síkjához lapul, így találkoznak egymással a lapos reliefek szintmagasságában.)
<|°_°|> Először is, ismerjük meg Milánt, aki Pécsett tanul szobrászként, és hamarosan befejezi tanulmányait. Milán munkái erőteljes színeikkel és műanyag elemekkel az intenzitás és a modernitás szimbólumai. A lézervágott fa és a 3D nyomtató segítségével teremt optikai illúziókat, és olyan formákat hoz létre, amelyek között a tökéletlenségben is megtaláljuk a szépséget.
RG A későmodernista szobrászati lingua francának – Budapesten és Pécsett is – van egy nyomasztó formalista hagyománykalodája. A formák simogató szépsége, az anyag diktálta kihasasodás és elvékonyodás (mondvacsinált tematikai rongyokkal, szellemeskedő címekkel kidekorálva). Úgy gondolom, hogy Kövics Milán is ebből akar kitörni, ebből a formalista tradíciófolyamból próbál olyan szobrászatot kipréselni, ami túlmutat a megtörő ívplasztikák fogdosnivaló tapintás-esztétikáján. A megpörgetett gyűrű-cikkelyeket ezért tervezi át a számítógépen, olyan popos jeleket hozva létre az akrillal lefújt farost- és műanyag-íveken, amik kikacsintanak a popkulturális mátrixba, tetszés szerint idézve meg és dekonstruálva az Euro, a Comedy Central vagy a PACMAN retinánkba beleégő köríves emblémáit.
AZ ÖSSZES KÉP: Részlet a POSZTPLASZTIK kiállításból, Horizont Galéria, Budapest, 2023.
© a művészek és a Horizont Galéria jóvoltából. Fotó: Biró Dávid
<|°_°|> Viktor, aki építkezős melókat végez háttérben, megtörve a hagyományos művészeti határokat. A képei hideg kvarchomokos alapozón és újrahasznosított ruhákon nyugszanak, ami egyedi textúrát és mélységet kölcsönöz nekik. A képzőművészeti tervezés során számítógépes programokat használ, majd lézerrel vágott acélból készít vonalakat, amelyeket autófestékkel fest meg. Viktor munkáiban az ellentétek találkoznak, és a rétegek és szűrők játéka tükrözi a változást.
RG Az életrajzi tény az életrajzi tény, Rónai Viktor tényleg az építőipar eszköz- és anyagkészletét reciklikálja képtárgyain. A vízszigetelő, vakolatszerű burkolóanyagot, a pamutvászonra felvitt, levegőre szilárduló gumit és az autófestékkel lefújt, lézerrel kivágott acél hurkákat. Ez utóbbiakat – természetesen – a Photoshop tömpe ujjával húzza meg, hiszen ő is layerekből építi fel féldombormű-szerű táblaképeit. De nála nem is az építés, a képépítés szemantikailag a legfontosabb, hanem a levetkőztetés, a pőrére vetkezés, a bőrfelületek felcserélése a lecserélhető skinekre, illetve az arte povera szegénységéből kicsavart minimálesztétika. Lakópark-építési nyersanyagérzékenységből emelt magánmitológia-embrió, a konstruktivizmus utópisztikus boldogságtudata nélkül.
<|°_°|> Végül, ismerkedjünk meg Menyussal, aki a szobor mintájára építkezik, és térillúziókat hoz létre digitális technikával. Az ismétlés és a loopolás olyan művekben találkozik, amelyekben Vasarely és a digitális világ utalásai is megtalálhatók. Menyus munkái az idő és tér állandó változását hivatottak bemutatni.
RG A teljes képhez hozzá tartozik, hogy a fröccsöntött 3D rikítószínű új üdvöskéjét, Menyhárt Marcellt csak telefonon értem el tegnap. (És a ChatGPT ebből a szűkösen lejegyzetelt nyersanyagból dolgozott.) Én abba a generációba tartozom, amelyik bár programozott Basicben kígyósjátékot gyerekként, a PACMAN már nem érte el az ingerküszöbét, úgyhogy rezignáltan, történeti érdeklődéssel szemlélem a 8 bites játékok iránti nosztalgiát. Úgy, ahogy azt akarom megérteni, hogy mondjuk Keserü Ilonának milyen kultúrtörténeti vonatkozások miatt vált fontossá a népi bútorfaragás böszmeségének, a szuszéknak a beemelése a magas művészetbe. Szóval minden személyes érdeklődés nélkül izgat és érdekel, hogy miként válnak a PACMAN- és Super Mario-bestiárium teremtményei popkulturális jelenségekké, honnan jönnek és hová tartanak, miközben kimasíroznak a nosztalgikus tudatalattiból. És bízom benne, hogy Menyhárt Marcell szobrai erre választ adnak majd nekem.
<|°_°|> Ezek az alkotások mind az új irányokat kutatják a művészetben, és rámutatnak arra, hogy a technológia és a kreativitás találkozása milyen változásokat hoz a világba. Köszönjük, hogy részt vesztek ezen a különleges kiállításon, és reméljük, hogy elgondolkodtatok a művészet és a változás kapcsolatán. Jó szórakozást kívánunk a Posztplasztik kiállításon!
RG Hadd vonjak le egy kevésbé közhelyes konklúziót, mint a hadrafogott algoritmus. Merthogy – és ez talán a nyelvtörő „Posztplasztik” címválasztás disztópiáját is átfordítja utópiába – végül is a kortárs képzőművészet egy kommunikációs felület, amin keresztül emberek kommunikálnak egymással, és bár eladható-megvásárolandó-nézegethető értéktárgyak is keletkeznek időközben, mégiscsak egy-egy, tőlünk különböző ember belső titkos világába nyerünk betekintést általuk. A gépek, a lézervágók, a 3D printerek és az algoritmuspörgető szerverek mind tárgyak, eszközök, mankók, amiknek segítségével egy másik lényhez, egy másik pszichéhez kerülünk közelebb, és ennek tükörszilánkjaiban magunkból is megértünk valamicskét. Túl a plasztikon is mi vagyunk: emberek. Egyelőre.
Elhangzott a Horizont Galéria Postplasztik című kiállításának megnyitóján 2023. szeptember 6-án.
