Amikor a cipőkön megjelent a banán

Szerintem nemcsak én, de én mindenképpen és nagyon vártam ezt a pillanatot. Amikor Dóra Ádám belazul, kicsit elengedi a formát és közelebb kerül az absztrakcióhoz.

Az alkotó a pandémia alatt kezdett el sneakereket festeni, ennek a sorozatnak a legelső bemutatkozása 2021-ben a NaCo-ban volt: a Chunky Steps képei a popkultúra, a divat világából táplálkoztak és bár az ábrázolt cipők a jelen fogyasztói kultúrájáról is sokat elárultak, azonban e formákat olykor portrékként, máskor pedig tájképekként olvashattuk. És az elmúlt két évben ugyan sokat alakult ez a festői világ, újabb formai elemekkel gazdagodott és az alkotó egyre inkább kifelé zoomolt a cipőkről, megjelentek a képein a lábak vagy a felhőformájú dzsekik, azonban egy ideje a külső szem számára úgy tűnhetett, hogy az alkotó kockázatvállalása csökken és egy jól bejáratott úton halad át újra és újra.
És mondom ezt úgy, hogy közben elképesztően lelkesedtem Dóra Ádám festészetéért, ami az elmúlt időszakban is egészen bámulatos evolúción ment keresztül. Mert bár a Chunky Steps szérián is látszott, hogy az alkotó széles eszköztárral rendelkezik, sokféle vizuális minőséget tud egymás mellett érvényre juttatni egy képen belül, mégis: az azóta eltelt időszakban a festő ecsetkezelése és színhasználata egyre izgalmasabbá vált, a kompozíciók rengeteget lazultak, oldódtak, egyre inkább festészetivé váltak. Az elmúlt időszakban készült munkák már a tiszta festészetről szóltak és az alkotás örömét, a gesztus felhelyezésének élvezetét érhettük tetten ezeken a munkákon. A kompozíciók is fokozatosan levegősebbé váltak, terük lett és atmoszférájuk, Dóra egyre bátrabban hagyott üresen felületeket, bizonytalanította el a formát, miközben a művek egyre inkább retinálissá váltak, a kompozíciók pedig olyan gesztusokból épültek fel, amelyek önálló entitással bírtak és puszta szemlélésük is élvezetet váltott ki. És bár őszintén tudtam lelkesedni ezért a festészetért, ami egyszerre volt ösztönös és tudatos, laza, oldott, mégis átgondolt, egy idő után folyamatosan begyűrőzött a fejembe a kérdés, hogy az alkotó mikor tudja kicsit elengedni azt a formát, amit unos-untalan analizál, szétszálaz, minden egyes képen újragondol és -értelmez.


És akkor jött ez a csodálatos áttörés. Végre. Dóra Ádám rezidensként eltöltött egy hosszabb időszakot Barcelonában, én meg már előre éreztem, hogy a spanyol városban, ahol mindent átjár a napfény, ami teli van színekkel és ritmussal, Dóra Ádám festészeti nyelvével is fog valami izgalmas történni. És történt is: az oldottság, az ösztönösség és a lazaság, ami a kompozíciókat festészetileg már régóta meghatározza, formai szinten is jelentkezett. Egy ponton a cipők és nadrágok között robbanásszerűen megjelent egy banánnal teli gyümölcskosár. Azonban ezen a kompozíción valójában már semmi sincs konkretizálva, Dóra Ádám átlépett az absztrakciónak arra a területére, ahol még a tekintet ugyan beazonosít bizonyos részleteket, de már nem a ráismerésből születik a katarzis. Hanem attól a zöldekből és sárgákból álló színfolttól, ami a termékeny káosz felé tolja el a látványt. Lehet ujjongani, mert Dóra festészete most már a puszta örömről szól, a gesztusok szabad áramlását már nem korlátozza semmi, sem cipő, sem dzseki.

Ezeken az új vásznakon az is tetten érhető, hogy Dóra számára az alkotás fizikai dimenziói egyre fontosabbá válnak. A testmozdulat válik dominánssá a kézmozdulattal szemben: lendületes, erőteljes ezek az új kompozíciók, amelyeken azonban a különböző faktúrák okozta vizuális feszültség továbbra is tetten érhető. A művész képalkotási metódusa ezeknél az új képeknél szorosan összefügg a testiséggel, az emberi mozdulatokkal, egyre erősebben performatív jelleget öltenek. Nyüzsgő, lüktető kompozíciók ezek, amelyeket a festői gesztusok érzékeny áramlása vagy lendületes mozgása definiál. Miközben a festő sokkal bátrabban bánik az üresen hagyott felületekkel is. „A színmezők néha alapozatlan fehéren villannak fel és elhelyezésük épp csak jelöli, épphogy felismerhetővé teszi az ábrázolt tárgyat. A pillanatnyiság megragadása érdekében a legfontosabb, hogy a képalkotás folyamata időben lezáruljon és ne legyen túldolgozva a vászon”. Dóra mesterien érzi, hogy mi az a pont, amikor elengedheti a képet, ebben is sokat fejlődött az elmúlt időszakban.

AZ ÖSSZES KÉP: Részlet Dóra Ádám kiállításából, Einspach Fine Art & Photography Galéria, Budapest, 2023.

© az Einspach Fine Art & Photography Galéria és a művész jóvoltából. Fotó: Einspach Brúnó

Az erőteljes szenzualitás zsigeri gyönyörforrást kínál a szemnek, miközben a konkrét látvány destruálódása impresszionisztikussá is teszi ezeket a műveket. Érzeteket, benyomásokat érünk tetten a legújabb kompozíciókon, szinte érezzük a barcelonai terek pezsgését az expresszív színfoltokban és a taktilis felületekben. Ugyanakkor ezek halmozása a befogadóban különféle anyagokat, állagokat idéznek meg: Dóra képeit nézve szagok, ízek jutnak eszünkbe, de akár még dallamok is bekerülnek az asszociációs mezőnkbe.
A kompozíciókon érzékeny egyensúly teremtődik az üres és telített felületek, a pasztózus, vadabb gesztusok és a finoman kidolgozott részek, valamint a festői és rajzosabb területek között. Ezek ütköztetése vibrálóvá, élettelivé teszik ezeket a képeket, amelyek spontaneitása, intuitív jellege örömtelivé teszi a befogadást is. Minden nagyon felfokozott és friss, szeretem ezt az új irányt, továbbra is lelkesen várom, hogy milyen irányba halad tovább ez a festészeti nyelv. 

— Kocsis Katica

2023. november 27., hétfő 14:15
kapcsolódó cikkek
ajánló

Eljutni az Édenkertbe

Sanga ni wati // A tér minden idejében- Édenkert // K11 Labor

támogatók