Minden kornak megvan a maga divatja. 2025-ben „kitört” a Labubu-láz, amely azóta azért érezhetően csillapodott. A nyuszifülű, nagy szemű, apró plüss szörnyecske mindenesetre meghódította világot. Hátizsákokról, táskákról mosolyog, cunamiként söpört végig a TikTok-on, film készül róla. A TAW Galéria október 15-ig meghosszabított kiállítását, a Don't Pet the Monsters // Ne simogasd a szörnyeket is a Labubu ihlette.
Mit „esznek” ezen a cuki és groteszk figurán? Pihe-puha, gömbölyed formája miatt könnyen meg lehet szeretni. Hegyes, fűrész fogsora kicsit elijesztheti, ám pajkos mosolya kompenzálja a vásárlókat. Népszerűségének titka talán egyedi karakterében, személyre szabhatóságában rejlik. Tulajdonosaik cipőkkel, sálakkal, sapkákkal vagy éppen napszemüvegekkel látják el őket, személyiséggel ruházzák fel kis kedvenceiket. A gyűjtői láz mellett az érzelmi kötődés járul hozzá a játék népszerűségéhez.
„A figura a kortárs vizuális kultúra egyik korszaktünete: vigasz és szorongás, mesehős és árucikk egyetlen szőrös testbe zárva. Erre a kettősségre épül a Don't Pet the Monsters is, amely a cukiság és a groteszk találkozását Bahtyin karneválelmélete felől vizsgálja”- olvashatjuk a Kocsis Katica kurátori koncepciója szerint megvalósított kiállításról. Mihail Mihajlovics Bahtyin (1895-1975) orosz irodalomtudós, esztéta szerint a groteszk túlmutat a csúnya és a torz megjelenésén. A karnevál, amely felborítja a hétköznapok normális rendjét, vegyíti a komolyat a nevetségessel az állatit az emberivel. Az ily módon groteszk és folyton változónak tekinthető test komikus, de félelmetes is. A nevetés segít oldani, de nem tünteti el a félelemet.
Bahtyin logikájára épít a kiállítás három alkotója: Kalán Viktória, Koleszár Kata és kissmiklos. Kalán Viktória figurális, szürrealisztikus kompozícióin állatfejű, embertestű lényeket ábrázol. A most kiállított Da king (2021) akrillal, olajjal fára festett képén egy zöld „földönkívüli” lény megkoronázott fejformája tölti be a teret. Vastagon kent, fehér foltokból álló szemeivel csak mered előre az érzelem legkisebb szikrája nélkül. A nyomasztó, groteszk és humoros mű bizonytalan érzetet kelt: ijesztően furcsa, ám meghatóan esendő is, amint királynak képzeli magát.
Koleszár Klaudia munkásságának gyakori főszereplője a macska. Sajátos hangvételű alkotásain azonban nem kedvesen dörgölődzve jelennek meg az ügyesen vadászó kis állatok. Koleszár macskáinak torzított teste szétfolyik, örvénylik. Csak részleteik emlékeztetnek eredeti mivoltukra: foltjaik, hatalmas szemük. Szétnyújtott alakjuk, mancsaik eggyé válnak a szürreális térrel. Az élénk, telített színvilágú művek cicáit ugyanakkor még így is megsimogatnánk, dédelgetnénk, annyira vonzóak.
Az építészet, a design, a tipográfia és a képzőművészet területein dolgozó kissmiklos művei közül akril vásznai nyerték el leginkább a tetszésemet. Különösen a Water Resistant (2026) pop-artos kompozíciója. A festményen egy feltehetően női kézben lévő csikóhal látható, amelynek hosszú, csőszerű szájából vízsugarak lövellnek. Kivették természetes élőhelyéről, és most életéért küzd. Békére vágyik, és ez a szó szoros értelemében olvasható is a szemeiben: peace. A kiállítás egyik legkülönösebb darabja is kissmiklos nevéhez fűződik. A 2024 és 2026 között készült Shame pop-art stílusú műanyag szobráról van szó. A figura polóján, valamint arcán olvasható sorry és pee szavak a sebezhetőségre, kiszolgáltatottságra utalnak. A mű felfújt lufira emlékeztető alakja ilyen: bűntudatot érez tettéért, esendőségéért.
Az ambivalens érzést keltő Don't Pet the Monsters-t ötletesnek, izgalmasnak találtam. Néhol ugyan a groteszk cukiság kicsit túl soknak tűnt, mintha az alkotók sem tudnák kivonni magukat népszerű figurák, kedves lények hatása alól. Ugyanakkor műveik éppen erről szólnak: a szeretni való külső mögött bármi lappanghat. Kontroll nélküli rajongásunk nem egészséges. Nézzünk a dolgok mélyére: „simogathatóak”, de olykor „harapnak”.
Don't Pet the Monsters // Ne simogasd a szörnyeket // TAW Galéria
